... vannak részek, amelyekben egy-egy igeverset reggel olvasva egész napra szóló biztatást kapunk. Vannak olyanok, amelyek egy hétre útravalók lesznek, és vannak olyan mondatok, amelyek egész életünkre kiható ígéretet, bátorítást, lelki táplálékot nyújtanak. Emlékeztetnek Isten megszólítására, imádságra ösztönöznek, foglalkoztatnak sokáig, mélyen elgondolkoztatnak. Ha néha elhalványulnak is, mindig újra kifényesednek, amikor ismét ránk találnak.

A római levélben Pál apostol hitünk alapját, legfontosabb sarokpontjait és egész felépítményét foglalja össze, hatalmas hitigazságokat összefüggéseikben érthetünk meg. Érdemes az egészet egyszerre, figyelmesen végigolvasni, nem csak kiragadni belőle a nekünk tetsző, kedves szavakat, mert könnyen ráállhatunk egy válogatós, nekünk kedvező, igegyűjteményes módszerre, amiből aztán hamis illúziókat táplálunk Istenről és akaratáról. Hamis istenismeretünk és téves bibliaismeretünk lesz.

Most olyan verset emelünk ki mégis, abból is két szót, amelyek életre szóló kijelentést tárnak elénk: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (8,32) Két súlyos szó: „nem kímélte”. A názáreti Jézusnak már születése körülményei is kíméletlenek voltak (istálló, gyermekgyilkosság), azután sem volt hová lehajtania a fejét.

Kísértésekkel küzdött (Zsid 2,10), és a végső próba az volt, hogy rágalom és gyűlölet között is Isten szeretetét, bocsánatát hirdette. Jót tett, gyógyított, Isten országáról tanított, mégis irigység, árulás, tagadás, ellenségeskedés jutott neki osztályrészül. Magányosan haldokolt a bűnözőknek kijáró keresztfán. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Nem kímélte. Mert nem szerette? Ellenkezőleg. Megkeresztelkedésekor hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,17) Szerette, mégsem kímélte. Azt hisszük, hogy Istennek vannak kedvezményezettjei, kedvencei, akiknek könnyebb a sorsuk, mint másnak. De a nagy üzenet itt: mégsem.

Isten szeretete nem abban nyilvánul meg, hogy megóv a szenvedéstől. Megengedi a betegséget, súlyos válságokat, néha azokkal segíti a fejlődésünket, mert szenvedések és küzdelmek árán jutunk előre. Ha Jézusnak nem kedvezett, hogy jövök én ahhoz, hogy magamnak különleges elbánást kérjek, kedvence legyek?

Nem kímélte a Fiát, de vele együtt mindent nekünk ajándékoz. Ő tudja, mi válik a javunkra. Annak van békessége, aki Krisztusra néz, tőle tanulja meg az engedelmességet. A gazdag Isten azt adja, amire szükségünk van.