Ahány ember, annyi módon lép Jézus az életünkbe. Az idősödő férj-feleség életén átsütött, hogy fiatal koruktól nagyon szerették egymást. Budapesti otthonukban és vidéki telkükön is örömmel töltötték nyugdíjas éveiket. Szüleik reformátusként nevelték őket, fiatal éveikben más-más gyülekezetbe járva, vallomásuk szerint vasárnapi keresztyénként és hétköznapi emberként élték életüket.

Az Igét hallgatva megértették, hogy el kell kötelezniük magukat egy gyülekezethez. Lakóhelyük gyülekezetébe hamarosan vendégigehirdető jött evangélizációs sorozatra. Ők, a jó emberek" is felismerték a tékozló fiú jól ismert példázatán át, hogy bűnben éltek-élnek, és a feloldozás egyedül kegyelemből, Istentől lehetséges.

Ahogy Jézus egyre nagyobb helyet foglalt el a szívükben, az életük is átrendeződött. Más dolgok váltak fontossá számukra. Rendszeres bibliaolvasókká váltak, és a bibliaórák állandó résztvevőiként hitük egyre erősödött. A felelősségteljes vezetői életpályát befutott férjet a presbitérium tagjává választották. Ez időtől váltak igeolvasásaik és imádságaik közössé otthonukban. A Krisztusban felismert új élet ajándéka örömmel és békességgel töltötte el szívüket. A gyülekezeti csendesnapok, -hetek nemcsak testvéri együttlétekre adtak módot, hanem lelki megtisztulást is jelentettek számukra, lehetővé téve hitük elmélyülését. Élmény volt látni, ahogyan egy istenfélő házaspár idős éveiben élő hitet nyer, és ennek valósága szemmel láthatóan növekedik az életükben.

A példamutatóan fegyelmezett és felesége számára is biztonságot jelentő férj súlyos, gyógyíthatatlan betegségbe esett. Hetek alatt elérkezett a búcsú ideje. Meghagyta párjának, hogy temetésén hangozzon el a 338. dicséretünk záró verse, amely ebben a helyzetben az ő hitvallása:

„Ha halálra válik testem egykoron: / Ragyogjon fel Lelked e hitvány poron; / Ama végső harcon rád bízom magam: / Örök hajlékodba fogadj be, Uram!”

Az ő esetükben is igaz lett: annak nehezebb egy jól összeszokott párosból, aki még itt marad. Mégis, Isten szeretete addigra már úgy felerősítette a feleség életét, hogy így emlékezett: – A hűséges társ távozásának elfogadására is Istentől kapom szívembe a békességet. Köszönöm mennyei Atyámnak azt az ajándékot, hogy férjemmel együtt válhattunk gyermekeivé ebben a gyülekezetben. Feltétlenül szólnom kell arról a szeretetről is, amelyet a gyülekezet tagjaitól kapok. A testvérek együttérzése, törődése velem nem felületes vagy formális megnyilvánulás csak, hanem a krisztusi szeretetnek olyan kisugárzása, amely egyedül a Jézusban létező emberek szívéből árad! Azóta már ő is hazaérkezett.

Számomra nagy ajándékot jelentett, hogy végigkövethettem azt a folyamatot, amelyben Isten szeretete egy derék vallásos házaspárt élő hitre juttat, és elvezeti őket mennyei hazájukba.