Farkasüvöltés

A hosszú út után az akolban illatos széna és friss víz várta a nyájat. Simri és fiai elégedetten nézték a jóllakott állatokat. Majd fogták a botjaikat, és kimentek az akolból.

– Most hova mennek? – kérdezte Betti, a legkisebb kisbárány az anyukájától, Borostyántól.

– Bezárják az ajtót, és a pásztor van olyan jó, hogy keresztbe fekszik az akol küszöbén. Hogy senki se tudjon bejönni, akinek rossz szándéka van.

– Rossz szándéka? Milyeeen rossz szándéka? – kérdezte ijedten Betti, és felrémlett neki a reszelős torkú idegen. A birkamamák megrovóan néztek Borostyánra. Nem akarták, hogy megijedjenek a gyerekek. Borostyán csak hebegett, de egy idősebb anyabirka a segítségére sietett:

– Hát, tudod, vannak rossz emberek, akik azért jönnek, hogy elrabolják a bárányokat. Mert aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló. De a pásztor vigyáz ránk a fiaival együtt egész éjjel.

Betti megnyugodott, és lassan lecsukódott a szeme.

Barnabás és Boróka is jól telerakta a pociját, úgyhogy ők is valami hálóhely után néztek.

– Gyere – szólt a nővérének Barnabás –, menjünk oda, abba a távoli sarokba. Ott nincsen senki. Nyugodtabban tudunk aludni, mint ebben a tolongásban.

– Szó sem lehet róla! – csapott le rájuk Beáta mama. – Itt maradtok a közelemben! – szólt olyan határozottan, hogy a bariknak most eszükbe sem jutott ellenkezni. Túl fáradtak voltak hozzá. Beáta mama az akol közepére vezette a kicsinyeit, oda, ahol a többi kisbárány is gyülekezett. Barnabás próbált elhelyezkedni az alváshoz, de a mamák olyan szorosan körbevették őket, hogy megmozdulni sem tudtak.

– Reggelre megfulladok – motyogta Barnabás, de nem maradt sok ideje morgolódni, mert gyorsan elnyomta az álom. Az akolban jó meleg volt, hiszen melegítették egymást, mégis nyugtalanul aludt, mert mintha valami furcsa feszültség vibrált volna a levegőben.

Éles, vonyító hangra riadt fel.

„Ó, csak a sakálok” – állapította meg magában, és szíve szerint aludt volna tovább. De a vonítás folytatódott. És más volt, mint a sakálok hangja. Elnyújtottabb, mélyebb, valahogy félelmetesebb. Pedig a sakálok tízen-húszan is vonítanak egyszerre, mégsem olyan félelmetes a hangjuk, itt meg csupán két hang adta egymásnak a szót. Mégis, a bárányok félve bújtak össze az akol közepén.

– Mama – kérdezte Barnabás remegve –, mi-mi-mi ez a hang? Milyen állat?

– Ez a farkas – szólt Beáta mama, és próbálta leplezni félelmét. De nagyon nehezen ment. A lába megremegett minden elnyújtott üvöltés hallatán. És a farkasüvöltés egyre közelebb és közelebb hallatszott.

Beáta mama tudta, hogy mi fog történni. Amikor a farkasok úgy érzik, hogy elég közel vannak, egy rohammal támadnak majd a pásztorokra. Elsősorban Simrire, hiszen ő a gazda, ő fekszik az ajtóban, hogy ha kell, a testével is megvédje a juhait.