Rózsabemutatón jártam Uzonyi Ferenc debreceni festőművész háromszáz fajtát számoló kertjében. Ő néhány éve nem fest virágokat, de a külföldi gyűjtők által is figyelemre méltónak tartott, nagyméretű absztrakt képeiben ott van az időtlenség vagy a pillanat ereje, a teremtett dolgokkal való megbékélés öröme mellett a „rózsaság” varázsa. Ez akár a kis herceg vagy az allegorikus kisregényben szereplő róka rózsája is lehetne, a szeretetben rejlő felelősség, de inkább talán annak kifejezése, hogy mindazt, amit látunk és érzünk, nem vagyunk képesek megnevezni. Nemcsak a szót nem találjuk rá, de a formát, a helyet és alkalmat sem. Az a szinte metafizikai jelentésű fényben-lebegés a festményeken a véges víztükör és a végtelen univerzum érintése között rámutat létezésünk egyik alapélményére, a hiányra.