A gyülekezeteknek szóló leveleket mindenütt felolvasták. Feltehetően Efézusba vitték, s onnan tovább, a római utak mentén. Így Szmirna a következő a sorban. De felfoghatatlan a különbség. Efézus erős, Szmirna gyenge, nemhogy Krisztus nevét, önmagát sem tudná megvédeni. Mártír gyülekezet. Nyomorúságban él, és már-már lelki gazdagságát is feledi (9), istenkáromlásokkal bontják közösségét, tagjait börtönbe vetik, tartós üldözés sújtja (tíz nap = tíz év). Miután mindezt ördögi erők munkálják, volna oka a megfutamodásra. Azonban a hű tanú, a feltámadott Jézus Krisztus (1,5) prófétai Igéje erőt ad; az Ige itt valóban ígéret! Krisztus a hűség Igéivel mutatkozik be (ő az első és az utolsó, aki halott volt és életre kelt). Ezzel pedig jelzi a hűség idejét: kezdettől mindhalálig; és jelzi a hűség értelmét is: az a győztes, aki nem tagadja meg a hitét az üldözések miatt. A hűség a győzelem. A hűséges nyeri el az élet koronáját (10). Meg sem érintheti a második halál, mert már a feltámadott fennhatósága alatt van. Imádkozzunk az üldözött testvérekért! És „tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett!” (Zsid 10,23)

Ezsd 6,1–12.

66. zsoltár

A pergamoni gyülekezet folytonos döntéshelyzetben élt. Ha megtartja tiszta hitét, elszigetelődik, ha igazodik a korszellemhez, elveszti hitének lényegét. Maga a város, ahol éltek, birodalmi kultuszhely, a Sátán trónja (13), ezerféle vallás indázott itt. Krisztus követői nem tagadták meg a Mester nevét (vö. Mt 10,33), még akkor sem, amikor a közösségük vezetőjét meggyilkolták. De másféle ragaszkodás is kötötte őket. Egybekeverték a bálványimádást és az igaz Isten tiszteletét (2,6), tehát „kétfelé sántikáltak” (1Kir 18,21), és engedtek a tévtanítóknak, akik egybeszerkesztették a Krisztus imádatát és a császárkultuszt. Mi több, ragaszkodtak is ehhez a megoldáshoz (14), tehát nem sodródtak, hanem döntöttek. Közismert alku ez: hódolni Istennek, és engedni hamis szentségeknek; hangzatos indokok is vannak hozzá. Krisztus azonban az Ige harcát indítja ellenük (16), nála a kétélű éles kard, a megkülönböztetés hatalma (Zsid 4,12). Egyértelműségre szólít fel, végleges és visszavonhatatlan döntésre: térj meg! A győzelem jutalma naponkénti erőmegújítás (rejtett manna) és eljegyzési zálog (fehér kövecske és ráírva új név). Ez az új szövetség, amelynek Jézus a kezese (Zsid 7,22).

Ezsd 6,13–22.

163. dicséret

Thiatira volt a legkisebb város a hét közül. Egy onnan származó asszony, Lídia megtérése indította útjára az európai keresztyénséget (ApCsel 16,14). S micsoda gyarapodást látunk: szeretet, élő hit, szolgálat és állhatatosság; nem süllyedtek, mint Efézus, hanem emelkedtek (19). A közösséget a király Krisztus szólítja meg: szeme tűzláng (18) és vasvesszővel töri össze a népeket (26–28). A sok dicséret mellett nagy panasza van: teret engednek a hamis prófétáknak, tűrik, ahogy ezek tévútra vezetik a Krisztus szolgáit, ahogyan egykor Jezábel iszonyatos bűnökbe rángatta a királyt (1Kir 16–21). S bár Isten adott időt a megtérésre, ők gőgösen megvetik a kedvezést. A szabadosság erősebb láncon tart, mint bármelyik zsarnok. Sőt, a Sátán mélységei nemhogy riasztanák, inkább lenyűgözik őket (24). Sem betegség, sem nyomorúság, sem halál nem józanít ki. De a hűségesek biztos révet találnak a roppant áradatból. Csak azt kell megtartaniuk, amijük van (25), amit Krisztus tett értük (26), abban rejlik a győzelem, mert az többet ér minden népszerű, de parázna gesztusnál. A hajnalcsillag Krisztus teljhatalmának a jelképe, a mi királyi tisztünk záloga (Heidelbergi Káté 32–33).

Ezsd 7,1–10.

87. zsoltár

Szárdisz gazdag város volt. Márpedig a gazdagok tudnak élni, tartja a mondás. De élnek-e valóban? Feltehetően a keresztyének is gazdag emberek közül kerültek ki. És ez a nevük: élsz. Krisztus azonban a gondtalan magakelletéssel szembeállítja a tényt: halott vagy. A gyülekezet élettelen (alszik): elfeledte, hogyan kapta Krisztus ismeretét, és nem törődik azokkal, akik a halált kockáztatják Krisztusért (3). Holott éberen őrködnie kellene (3), ezért kapta a békeidőket. Az éjszakai órán hazatérő gazda példázata inti őket: virrasszanak hűséggel (vö. Mt 24,45). Imádkozzunk az üldözöttekért, békítsük a viszálykodókat! De még a hivalgó, ám halott (alvó) gyülekezetben is vannak néhányan, akik tiszták maradtak (4); az ő hűségük nyitja meg a szép ígéretet: az győz, aki megvallja Krisztus nevét. És annak nevét Krisztus nem törli ki az élet könyvéből. Minket a hírnevesek, a celebek vonzanak. Könnyen elmegyünk a szerény, háttérbe húzódó testvérek mellett, talán a nevüket sem tudjuk. De Krisztus tudja, és már rég feljegyezte nevüket mennyei dicsőségre (5). Az emberek dicsérete füst és pára, Krisztus bizonysága rólunk: örök élet.

Ezsd 7,11-26.

171. dicséret

A filadelfiai keresztyének helyzete sok tekintetben közös a többiekével: ők is kapnak Krisztustól buzdítást a sátáni támadásokkal szemben (9), megerősítést a szeretetről (9), igazolást az állhatatosságukról (10) és ígéretet, hogy a próbatétel idején isteni erők fogják megoltalmazni őket (10). Krisztus dicséri őket, mert bár kevés erejük van, megtartották az Igét, és nem tagadták meg Krisztus nevét (8). Így tárul fel a nagy titok, hogy bár „erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk” (Luther), de amit a győztes vezér, Krisztus tesz lehetővé, az megfordíthatatlan valóság. Az ajtót, amelyet ő nyitott meg számunkra, nem zárhatja be senki; a szabadságunkat, amellyel a Szentlélek áld meg, nem veheti el senki; hálás hűségünket, amellyel elkötelezzük magunkat Isten szent életrendjének, nem korlátozhatja semmi. Krisztusnál a Dávid kulcsa, amely a hatalom és a bölcsesség jelképe (Ézs 22,22), vagyis övéi az ő oltalma és védelme alatt állnak. Sőt, még a hazugoknak is be kell látniuk, hogy Krisztus szereti az övéit (9). A legborzasztóbb szenvedés (és egyben kísértés) az a gondolat, hogy Isten nem szeret minket. Lám, a kevés erővel rendelkező Filadelfia mégis győzhet, sőt, tartóoszloppá lesz Isten templomában (12).

Ezsd 7,27–28.

105. zsoltár

Laodicea wellnessváros volt. Aki ide tért, kúrálhatta magát. A gyülekezet is afféle wellnessgyülekezet. Nincs már szüksége isteni erőkre, mert annyi értékkel járult hozzá a társadalmi ügyekhez, hogy rangos közszereplővé vált. Így mutatkozik be: gazdag vagyok (vagyis: sikeres keresztyén)! Pedig semmije nincs: nyomorult, szánalmas, szegény, vak és mezítelen. Csak Krisztus ajándékai (izzított arany, fehér ruha, gyógyír) menthetik meg, csak ezek fordíthatják meg a helyzetét. A világ ügyesen csábít: légy megértő, elnéző, ne küzdj, fogadj el mindent – légy langyos! A Krisztus feddése viszont mentő szeretetének ad szabad folyást. Nem azért kopogtat ajtónkon, mert bűntelen és szent házigazdákhoz kíván betérni, hogy kitüntetést adjon át nekik. Azért ülne asztalunkhoz, hogy irgalmával üdvöt hozzon, mint Zákeusnak (Lukács 19,5), vagy hogy felragyogtassa feltámadása titkát, mint a csüggedt tanítványoknak Emmausban (Lk 24,32). Azért jön, hogy megkeresse azt, aki elveszett (Mt 15,24). Vele akkor van közösségünk, ha bejöhet hozzánk. A győzelem itt az alázat. Jutalma pedig a Krisztus trónusa. Ha úgy képzeljük, hogy a körlevelet először az efézusiak olvasták, s végül a laodiceaiak, lám, mindkettőt megtérésre, szeretetének meghatározó közösségébe hívja az Úr. Ez a hívás maga az áldás, mert attól jön, akiben Isten minden ígérete igenné és Ámenné lett (2Kor 1,20).

Ezsd 8,1–23.

252. dicséret

A hét gyülekezet hétféle közösségét és sokféle sorsát a győzelem ígérete köti egybe; az ígéretet pedig a halált legyőző Feltámadott adja nekik. A következő részekben őt látjuk dicsőségében (4 – 5) és a történelem feletti hatalmában (6 – 8). Most ő szólítja Jánost, az ő Lelke ragadja el és viszi látomásra az ő tróntermébe, ahol körülötte világít a hét lámpás, és neki hódolnak a vének. Az ő trónjánál áll a négy élőlény, akik szünet nélkül magasztalják őt. János leírása emlékeztet arra a látomásra, amelyről Ezékiel próféta tudósított, mikor Igét kapott a fogságban szenvedő népe számára (Ez 1). Vannak, akik szerint a négy alak (oroszlán, bika, emberarc, sas) Krisztustól kapott ajándékokat jelképeznek (bátorság, erő, bölcsesség és értelem). Mások a négy evangélistát fedezik fel bennük. A lényeg, hogy ők négyen a szentség trónusa és a huszonnégy vén (az egész egyház) között állnak, magasztaló énekük a győzedelmes Krisztushoz irányít, hódolásuk pedig dicsőítésre hívja a hívők közösségét. Csak Krisztusra tekintve tudjuk felfogni és elfogadni mindazt, aminek történnie kell. Vagyis nem a végzettel, vaksorssal, véletlennel küszködünk, hanem a teremtő Isten akaratát keressük: az örökkévalót a mulandóban, a tökéletest a romlandóság alá vetett világban, a jót a rossz ellenére (Róm 12,1 – 3).

Ezsd 8,.24 – 361.

1176. zsoltár