Néhány évvel ezelőtt, amikor izgalommal és várakozással repülőre szálltak, még nem gondolták, hogy az egész világ a feje tetejére áll, és az abszurd megszokottá válik. Korábban elképzelhetetlen számban kényszerültünk bezártságban élni, a legodaadóbb orvosi kezelés ellenére is milliók halnak meg, és még hol vagyunk a végétől...

András: Sokan tudják rólunk, hogy missziós munkánkat egy dél-ázsiai országban végezzük, ahol még soha nem hunyt el ennyi ember egyetlen betegségben, mint most a koronavírusban. A pandémia teljesen felkavarta és átrendezte az életünket, mégis, érdekes módon, tartózkodási helytől függetlenül összekapcsolta a világot. Mindenhol ugyanaz a bezártság, félelem, aggodalom. A lezárásokból adódó gazdasági problémák halmozottan hatnak a Dél-Ázsiában élő tömegek helyzetére, mivel egyik napról a másikra élnek, bejelentett munkaviszony, rendszeres jövedelem nélkül.

Az iskolánk délen, egy közel hetvenezer lakosú, helyi léptékkel mérve kisvárosnak számító településen található a hegyekben, 2000 méter tengerszint feletti magasságban, gyönyörű környezetben. A helyiek főként a napi több százezres turistaforgalomból éltek, amely két évre szinte teljesen leállt. Iskolánk azonnal felkarolta a nehéz sorsúakat, alapvető élelmiszereket tartalmazó csomagokat, pénzsegélyt adtunk a településünkön lakóknak, vallásuktól függetlenül. Talán most már lassan viszszatérhet az élet a megszokott medrébe, januártól újra jelenléti oktatásra állunk át, az emberek megpróbálják ott folytatni, ahol abbahagyták, de sokan csődbe mentek, elköltöztek.