Egy korábbi interjújában mondta el, hogy önt a lelkészi pályáján a fertősalmási gyülekezet lelkipásztora indította el – ő a magyar öntudatot jelképezi az ön számára.

A nyolcvanas évek végén Oroszi Pál lelkipásztor szolgált a gyülekezetünkben, titokban végezte a konfirmációt, hiszen akkoriban nem engedélyezték a konfirmációs órákat, mi is titokban jártunk ezekre. Isten Igéje már akkor megérintett, és persze a tiszteletes úr szelídsége, alázatossága is. A Nagyszőlősi Fémipari Technikumban tanultam villanyszerelői és elektroműszerészi szakon, ott a barátom hívott először egy ifjúsági evangelizációra. Ezek a találkozók is titokban történtek, a falvakban házaknál gyűltek össze a fiatalok, „hivatalosan” születésnapnak voltak meghirdetve. Sokszor még egy csokor virágot is vittünk az „ünnepelt szervezőnek”. Ezeken az alkalmakon Isten Igéje még inkább megérintett, és úgy döntöttem, hogy az ő szolgálatába kellene állnom. A tanulmányaim végeztével fél évig egy villanytelepen dolgoztam, majd felvételiztem a lelkészi előkészítő tanfolyamra, Beregszászba. Ott akkoriban az idősebb lelkipásztorok képezték a helyi lelkészeket. 1990-ben megnyíltak a határok, és így kerültem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre.

Debrecen után pedig Dercenbe került, a teológiai tanulmányai után az első állomáshelye éppen az a település lett, ahol mind a mai napig, 25 éve szolgál.

Valójában Mezőváriba kaptam kinevezést, ahol jelenleg az én évfolyamtársam, barátom, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke szolgál. Ő került volna 1996-ban Dercenbe, azonban mielőtt elfoglaltuk volna a lelkészi állást, megnéztük a két helyszínt, a parókiát. Akkor én már kétgyermekes családapa voltam. A kisebbik gyermekünk két hónapos volt, meg kellett néznem a lakhatási körülményeket is. A mezővári parókia teljesen lakhatatlan állapotban volt.