Ráépítettük a rendszerünket kifogyó, véges energiákra. Szénre, fára. Természetesnek vettük a messziről ideáramló benzint. És most annyira egyszerre esett szét minden! Háborús válság, infláció, aszály, benzinellátási gond. „Kapkod fűhöz-fához, / Szalad a vargához” – jut eszembe két Móra-verssor. Kapkodunk: átállunk az áramra, amit ugyanúgy elő kell állítani, és amit egyelőre nagyrészt szintén nem megújuló energiából állítunk elő. Rohanunk leváltani a fűtést, mérjük a fogyasztást, diktálunk. Próbálunk több lábon állni, vészvariációkat is kitalálni, de mind tudjuk, ez nem igazi rendszerváltás. Félelemmel telik a szívünk: átlag fölött vagy alatt fogyasztunk-e és kimondatlanul ott van mögötte: vajon meddig tud gyűrűzni a sok tudott, mégis váratlan válság, mennyire szegényedünk el, lesz-e fűtés, élelem, munkánk?