Csodálatos folyó

Sziszi, a szúnyogifjonc szapora szárnycsapásokkal húzott el a tóparton beszélgető békák fölött. Fiatal volt még, alig néhány napja bújt elő a víz alatti palotából, ahol lárvaként nevelkedett a testvéreivel együtt. Nem rendelkezett sok tapasztalattal a tóparti életről, de egyvalamit már megtanult: a békák veszélyesek. Nagyon. A békák az ősellenség, akik egy szempillantás alatt képesek elpusztítani a figyelmetlen szúnyogocskákat. Szinte láthatatlanul lapulnak a tó sekélyes vizében vagy a sás között, s ami gyanútlan szúnyogkölyök elrepül előttük, zsupsz! Kilökik ragacsos nyelvüket, és már fel is falták az ártatlan szúnyoggyereket.

Sziszi néhány napos fejével nem értette, mire jó mindez. Miért nem nyalogatják a békák is a növényi nedveket, mint a szúnyogok? Akkor élhetnének békességben egymás mellett. Mert olyan végtelenül széles a tópart. Elférnének itt nyugalomban a békák is, meg a szúnyogok is. De nem. A békák szúnyogokat esznek. Pont. Ezen nincs vita. Úgyhogy a szúnyog, főként, ha kölyök, hanyatt-homlok menekül, ha meglát egy békát.

Sziszi is szaporán csapkodott a szárnyaival, ám ahogy elhúzott a békák mellett, olyasmit hallott, ami megállásra késztette.

– ,..és akkor az egész folyó tele lett vérrel. Sziszi nem akart hallani a fülének. Egy vérrel teli folyó? Ó, az lenne igazán a csodás! Mert bár fiatal volt még, de azt már tudta, hogy a szúnyogmamák kedvenc csemegéje az emberi vér. Persze nem töméntelen mennyiségben, nem végeznek ők mészárlást az emberek között, csak egy-két csepp vérüket veszik, és azt is csak ritkán. Az emberek azonban olyan nagy felhajtást csinálnak egy kis szúnyogcsípésből, mintha az egész fajukat veszélyeztetnék a szúnyogok. Mindenféle csalafinta eszközöket találnak ki, hogy megöljék a szegény szúnyogmamákat, akik igazából tényleg csak egy csepp vérre áhítoznak. És nem azért, mert annyira finom az emberi vér, hanem mert egy-két csepp vérre van szükségük ahhoz, hogy petét tudjanak rakni. Hogy ez pontosan miért van így, azt nem tudta Sziszi, csak abban volt bizonyos, hogy a szúnyogmamák az életüket kockáztatják az utódaikért, amikor próbálják megcsípni az embert.

De ha valóban létezne ez a vérrel teli folyó, akkor nem kellene a szúnyogmamáknak időről időre ilyen veszélyes vállalkozásba fogniuk. Boldogan élhetnének a vérrel teli folyó partján, és nevelgethetnék a csemetéiket az emberek meg a békák nélkül.

Ó, az valami csodálatos lenne – gondolkodott tovább Sziszi –, meg kellene tudnom, merre van ez a csodafolyó. – És akármilyen veszélyes volt is, közelebb húzódott a két csevegő békához, hátha megtud valami fontosat.