Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Hodossy-Takács Előd hittudományi egyetemi tanár (VIII. 28–31.) és Gaál Sándor (IX. 1–3.) református lelkész, hittudományi egyetemi oktató osztják meg velünk gondolataikat.
– A szakmai életpálya elég vonzó lehet ahhoz, hogy elkötelezetté tegye a hittanoktatókat – nyilatkozta Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója.
Nem tartom véletlennek, hogy miközben mi, reformátusok összegyülekeztünk Balatonszárszón, a Bibliaolvasó Kalauz éppen a Szentírás legelső lapjait hozta elénk. Mintha mindez arra akarna biztatni bennünket, hogy a legjobb lesz újra legelölről kezdeni – olvasni, hallani, felfedezni, érteni azt, amit Isten épp ránk bíz, ahogyan ő bízik bennünk.
Egy teológushallgatókból álló négytagú kórus 1975–1976-ban vonattal járta az ország gyülekezeteit, hogy éneklésével is bizonyságot tegyen, közben örömmel és hálával fogadta a házigazda lelkipásztorok tanácsait a lelkészi szolgálatról. A kar tagjainak máig meghatározó élményük az együtt töltött idő.
– A kemény évek megedzettek bennünket, azért élünk ilyen sokáig – mondja Benke György. A kilencvenéves nyugalmazott lelkipásztor szerint a prédikáció kulcsa, hogy a lelkész kapjon igei üzenetet a lekcióból, így lesz hiteles és hatásos a szószéken. – Érezhető, látható, hogy a kimondott szó szívből vagy csak fejből szól-e – vallja.
Lelkész, gondnok, presbiter és gyülekezeti tagok hogyan reagálunk a minket érő bírálatra, a másokkal való összehasonlítgatásokra? Hogyan kezeljük, ha pártoskodás alakul ki a gyülekezetben, például egy nagyon fontos kérdésben, a lelkészválasztás folyamán? El tudjuk-e fogadni a különböző véleményeket és szempontokat, vagy véres küzdelem folyik, amelyben életre-halálra egymás ellen harcolnak a pártok és csoportok?
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Szetey Szabolcs írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Az Év Publikációja díjat nyerte el Szabó András irodalomtörténész Natio Ungarica című német nyelvű kiadványáért. A könyv a wittenbergi magyar diáktársaság történetét mutatja be, s benne olyan nevek szerepelnek, mint Károli (Károlyi) Gáspár vagy Melius Juhász Péter. A szerzővel beszélgettünk.
Hömpölyög a balatonfenyvesi üdülő kertje, akármerre néz az ember, a Bárka táborba érkezett gyerekek játszó, dolgozó vagy épp elmélyült csoportjait látni. Tibi figyelme is visszatalál a feladatához, kártya segítségével kell elmondania, mit jelent neki a tábor. Hosszan keresgél, s bár csak egy kártyát szabadna választani, ő mindenáron kettőt akar. Ahogy elkezd beszélni, becsukja, összeszorítja a szemeit, a lapokat feltartja a többieknek, hogy mindenki láthassa.
Az Úr az özönvíz közeledtekor nem egy ereje teljében lévő ifjút, hanem a hatszáz esztendős Nóét bízta meg az emberi nem és az állatvilág megmentésével.
Félünk a mindent elborító hulladéktól, az ipari tevékenység okozta környezeti károktól, és félünk attól, hogy a túl kényelmessé varázsolt világ valójában túlságosan kiszolgáltatottá tett bennünket.
A teológusok tanuláson kívüli legfontosabb eseménye a legációk mellett is a találkozás a gyülekezetekkel, a későbbi szolgálati helyekkel az egyházkerületben, a Kárpát-medencében, és azon is túl. Szép találkozásokat éltünk meg teológusok és gyülekezetek között, amikor a hallgatók és tanáraik szolgálatot vállaltak a meghívó egyházközségekben.
A telefonos lelkigondozás immár 38 éve áll a Magyarországi Református Egyház szolgálatában. Még mindig adódnak, akik ezzel nincsenek tisztában, de a legtöbben tudják, és például nem ritka, hogy valaki közös imádkozást kérve keresi fel az ügyeletben lévő munkatársat – mondja Révész Jánosné Anikó lelkész, a református telefonos lelkigondozói szolgálat vezetője. A szolgálat továbbra is várja önkéntesek jelentkezését.
XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kicsinyeiknek azokat a bibliai történeteket, melyekben őseik szerepelnek.
Sziszi meghúzta magát egy nádlevél alatt, és feszülten figyelte, miről beszélgetnek a békák. Szeretett volna többet megtudni arról a csodás folyóról, amelynek a vize vérré vált.
– Arra kérem Istent, hogy mindazzal, aki és amilyen vagyok, gondolataimmal, beszédemmel, cselekedeteimmel őt hirdessem, őt vigyem közelebb az emberekhez, akarjunk együtt az ő gyermekei, áldott eszközei lenni, és őt dicsőíteni.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.