Szemünk állandóan csak a láthatóra néz, és szeretnénk téged is beszorítani kicsiny kis világunkba, Láthatatlan Isten! De amikor te jössz, és szétfeszíted a kereteinket, azt kérve, hogy bátran lássunk tovább a megfoghatónál, nyissunk az ismeretlenre, mert velünk leszel a bizonytalanságunkban is, akkor mi csak remegő térdekkel toporgunk, és nem értjük, mit is akarsz tőlünk. Köszönjük a hozzánk való türelmedet, Urunk! Köszönjük, hogy adsz időt erre a toporgásra, és engeded, hogy beléd vetett bizalmunk apró lépésenként épüljön, hitünk pedig napról napra szilárduljon! Mennyi szeretet és odafigyelés van ebben a várakozásban! Mennyi tapintat irántunk, korlátolt látású emberek iránt! Hiszem, Urunk, hogy eljön az idő, amikor egyre kevésbé ragaszkodunk a szemünkkel befogadhatókhoz, és megtanulunk a szívünkkel látni! Elsősorban téged, Urunk!

Ámen.