... Azkit igért ímé, végre megadta fiát. Így kezdődik Sylvester János 1541-ben kiadott újszövetség-fordításának verses előszava. Szépen egybecseng a most sorra kerülő Zsidókhoz írt levél kezdősoraival: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget” (Zsid 1,1–3) .

Az ószövetségi időben az Úr prófétákat küldött, hogy Izráel népét a jó útra, az Istennek való engedelmességre vezessék, de a nép, királyaival együtt, többször elfordult a jó úttól. Ennek szomorú következménye lett a fogság és a templom lerombolása. Jézus eljövetelével minden megváltozott.

A próféták ezt mondták: ez a jó út, járjatok ezen! Jézus pedig ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is.” (Jn 14,6–7) Mi, reformátusok azt mondjuk, hogy az Ige egyháza vagyunk, és büszkén emlegetjük, hogy ragaszkodunk a reformátorok alapelvéhez: sola Scriptura, azaz csak a Szentírás számít. De ha csak mondjuk, könnyen úgy járhatunk, mint Jézus kortársai, akikről ezt mondta: „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak” (Mt 15,8–9).

Járjunk hát Krisztus útján! Az ő útján csak úgy tudunk járni, ha mindig az Igére figyelünk, annak engedelmeskedünk. Legyünk hálásak a bibliafordítók munkájáért, hogy a Biblia magyarul is olvasható! „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága”, mondja a zsoltáríró (Zsolt 119,10). Tartsuk hát a kezünkben, éljünk vele, akkor nem tévedünk el!