Arra gondolok, Uram, ma milyen gyakran voltam türelmetlen és ingerült. Számba veszem sorra az esteket, amikor emelt hangon válaszoltam, vagy idegesen ráncoltam a homlokom, közben szúrósan néztem a másikat… és magyarázgatom magamnak és neked, hogy miért is volt akkor éppen igazam. De a végén csak oda lyukadok ki, milyen kár, hogy megfeledkeztem a te szelídségedről. Arról, ahogyan felém hajolsz, a karodba veszel, és visszaviszel a többiekhez. Azokhoz, akik már értékelik a melletted megélhető biztonságot, és nem kódorognak el szüntelenül. Közben pedig nem vádolsz, nem szidsz, csak szelíden viszel. Hagyod, hogy magam lássam be a belátnivalókat. Ezzel a szelídséggel szeretnék én is egyre több napot megélni, és a magam igazát egyre kevésbé fontosnak tartani.

Ámen.