„Hiszed, hogy volna olyan-amilyen / magyarság, ha nincs – Kálvin? / Nem hiszem” – írta Illyés Gyula híres versében, miután száznegyvenhárom lépéssel lemérte a reformáció genfi emlékművét. Nem kell ahhoz egyházunk hitvalló tagjának lenni – amiképpen Illyés sem volt az –, hogy a sorok érvényességét elismerjük. Ha nincs Kálvin felszabadító erejű teológiája, s ebből nem sarjad ki egy sajátságos vallásgyakorlat, életmód és művelődési igény a XVI–XVII. század darabokra szaggatott Magyarországán, aligha létezne az a magyar kultúra, amelynek alapjait különben részben hitvalló protestáns zsoltár- és bibliafordító prédikátorok rakták le.