Ez jó mulatság, férfimunka lesz...

Az Út, I. évfolyam 7. szám, 1948. augusztus 22-28.

Felkerestük dr. Szesztay Andrást, a tiszáninneni egyházkerület világi főjegyzőjét, akinek az egyháztagságra vonatkozó javaslatát magáévá tette a református zsinat. Megkérdeztük, hogyan látja a férfiak fokozott részvételének kérdését az egyház életében. Az alábbiakat mondotta:

– Gyülekezeti életünk hanyatlásának és elszíntelenedésének legfőbb okát abban látom, hogy a gyülekezet csaknem minden tevékenysége kizárólag nőkre maradt. Istentiszteleteink hallgatósága legnagyobbrészt nőkből tevődik össze, az egyházi élet statisztikájához legtöbbször csak a nőegyletek munkája szolgáltatott adatokat. Így lassanként elfeminizálódott gyülekezetünk. De ez nemcsak a gyülekezet szolgálatában mutatkozott meg, hanem érezteti hatását a családi életben is. Jellemező tünete, hogy még presbitereink otthonában is nem az apa, hanem az anya tanítja, imádkoztatja, énekelteti és viszi templomba a gyermekeket. A férfiak, nem vállalván Jézus Krisztus főségét, nem tudják betölteni azt a rendelést, hogy a férfi legyen feje a nőnek. lékmegoldás jelentkezik, sok zavarral és helytelenséggel.

Megkérdeztük, hogy gyülekezeti életünk megújulása szempontjából milyen változást jelentene a férfiak bekapcsolódása.

– Ez tenné lehetővé – válaszolja – , hogy egyházunk a zsinat-presbiteri elveket becsületesen érvényesíthesse a gyakorlatban. Ezektől az elvektől nem azért tért el egyházunk, mert bármelyik gyülekezetnek pápista papi tekintélyre irányuló igénye lett volna, hanem szükségképpen alakult így, mert a férfiak elmaradásával a nőkből álló gyülekezet egyetlen férfit talált magával szemben és maga felett: a lelkipásztort. Így jelentkezik a hívő férfiak hiányának hatása még a szervezeti kérdésekben is.