„Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van!” – ezzel az örömhírrel érkezett az Úrtól Gábriel angyal, hogy bejelentse az Isten üdvözítő tervének testet öltését a megszületendő gyermekben (Lk 1,28, Károli-fordítás).

Az üdvösség terve és logikája szerint az egyetlen bűn nélküli igaznak kellett magára venni az embervilág bűneinek terhét, hogy ezáltal helyreálljon a bűneset előtti, szó szerint paradicsomi állapot. Így az ember igazként állhat meg Isten előtt, nem kell szégyenkeznie, mint amikor Ádám és Éva bűnük miatti szégyenükben elbújtak az Úr elől az Éden kertjének fái között.

Nagyon szépen és érthetően foglalja ezt össze Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében: „Ahogyan tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára éltető megigazulássá. Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká” (Róm 5,18–19).

Nem Mária a főszereplő, ő csak alázatosan elfogadja a neki szánt szerepet, hogy testileg szülőanyja legyen a megígért Szabadítónak, de nem is Gábriel, hiszen ő csak követ, hírvivő, az Úr üzenetének közvetítője. A főszereplő maga az Úr, aki véghezviszi tervét a teremtett világ megváltására.

Az itt elhangzott örömhír az egész emberiségnek, tehát nekünk is szól. Mi vagyunk, akiket az Úr kegyelmébe, jókedvébe fogadott, ahogy a 381. dicséretünkben énekeljük: „Küldé az Úristen hűséges szolgáját, szűzhöz Názáretbe, Gábriel angyalát, hozzánk jókedvében.” Ezt már adventi énekként tartjuk számon. A közelgő adventi időre legyen örömhír számunkra, hogy az Úr velünk van: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnek nevezik majd – ami azt jelenti: Velünk az Isten!”