A szelíd oroszlánok

– Mondjad! Mondjad! – nyaggatták a kisoroszlánok León papát. – Mi volt az oroszlánokkal Babilonban?

– Az oroszlánok csak a történet végén jönnek – borzolta meg mancsával a gyerekei busa fejét León papa. – Előbb Dánielről kell beszélnem nektek. Emlékeztek, hogy a babiloniak fogságba vitték a zsidókat?

– Igen – bólogattak az oroszlánkölyök. – És ketrecbe is zárták őket? – kérdezték, hiszen az oroszlánokat ketrecben tartják fogva.

– Nem, dehogy! – rázta a fejét León papa. – Bár haza nem mehettek, viszonylag jó soruk volt. A babiloniaknak szükségük volt a zsidók ügyességére, okosságára és leginkább arra az áldásra, amit Isten adott általuk még a fogságban is. Volt egy igen áldott, bölcs zsidó férfi, Dániel. Nagyon szerette Istent, ezért az Úr megáldotta minden cselekedetét. Észrevette ezt a király is, és magas rangra emelte Dánielt. Hosszú ideig ő volt a babiloni bölcsek elöljárója. Dániel azt is megérte, hogy a perzsák és médek királya foglalta el az országot. Ő mégis ott maradhatott a palotában, sőt a király még fontosabb feladattal bízta meg: ő lett az egyik főkormányzó, aki a király vagyonára vigyázott. Nagyon szerette a király Dánielt, mert becsületesebb és bölcsebb volt mindenkinél a királyi udvarban. Persze ez nem tetszett a többi főúrnak, és el akarták veszejteni. De nem találtak semmit, amivel a vesztét okozhatták volna. Ám fondorlatosak voltak, és addig hízelegtek a királynak, amíg az rendeletbe nem adta, hogy harminc napon keresztül senkihez és semmihez nem lehet könyörögni, egyedül csak a királyhoz.

– Mi volt ebben a fondor? – kérdezte Ruszlán.

– Az, hogy a zsidók a hitük szerint egyedül Istenhez imádkozhatnak. És hiába tiltotta meg a király, Dániel mindennap hangosan imádkozott az Úrhoz. Mégpedig nem titokban, hanem nyitott ablaknál. Futottak is azonnal az ellenségei, hogy Dániel megszegte a király parancsát.

– Most azonnal ki kell végeztetni!

– Be kell dobni az oroszlánok vermébe! – acsarkodtak.

– De ugye a király megkegyelmezett Dánielnek? – kérdezte Elena reménykedve.

– Nem tehette, hiszen maga hozta a törvényt.
Nagyon elszomorodott, és azon töprengett, hogyan segíthetne Dánielen. De hiába, muszáj volt őt az oroszlánok vermébe vetni. Közben nagyon reménykedett, hogy Isten segít Dánielnek. Ezt mondta neki:

– A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, szabadítson meg téged!

Azután Dánielt bedobták a verembe az oroszlánok közé. A verem szájára egy követ hengerítettek, és a király saját maga pecsételte le a bejáratot. Persze a király nagyon izgult egész éjszaka. Aludni se tudott, enni se, és amint pirkadni kezdett, már szaladt is a veremhez. Ott szomorú hangon kiáltott:

– Mondd csak, Dániel, élsz? Meg tudott menteni a te Istened?

És képzeljétek! Dániel bizony élt! Isten megmentette! Egy haja szála sem görbült meg, mert az Úr még nekünk, oroszlánoknak is parancsol. Elküldte egy angyalát, és az oroszlánok olyan szelídek lettek, mint a cicák, úgyhogy nem bántották Dánielt. Egy karcolás sem esett rajta, pedig egy teljes éjszakát töltött az oroszlánok között.