A téma az utcán hever. Ilyenkor, novemberben könnyen megbizonyosodhat erről az ember, s ha ráadásul vonzódik a szép őszi képekhez, és készíteni is szeret efféléket, akkor alig tud betelni azokkal a témákkal, amelyek a lába előtt vagy akár alatt hevernek. Bár nem nagyon szeretem azt a giccses őszi képáradatot, amely a közösségi média felületeit ellepi, gyarapítani pedig végképp nem akarom, mégis van belső késztetésem arra, hogy fényképezőgépet vegyek a kezembe, és keressem a természet – vagy épp a kultúrtáj, hiszen a természettel szinte már alig találkozunk – könyvében megszólaló örökkévalót.

Ezek a tájak metaforák gazdag lehetőségét rejtő látványok, aminek az egyik oka feltehetően az, hogy olyanok, mintha természetesek lennének, holott mindenütt az ember keze nyomát hordozzák. Így azután például az emberi természetre, de a társadalom működésére vonatkozóan is számos kérdéshez elvezethetnek.