Lukács evangélista mindennek pontosan utánajárt, szép rendben megírta művében Teofilosznak és minden olvasónak Jézus történetét, hogy meggyőződhessünk annak a szilárd valóságáról, amire tanítottak bennünket (vö. Lk 1,1–4).

Jézus megkeresztelkedett Keresztelő János által, majd a megnyílt égből mennyei hang hangzott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Lk 3,22) Jézus nemzetségtáblázata után következik a megkísértés, majd ezek után az Úr a „Lélek erejével visszatért” Galileába (Lk 4,14), arra a földre, ahol felnőtt. Tetteinek híre gyorsan elterjedt. Hazatért Názáretbe, és szokása szerint szombaton bement abba a zsinagógába, ahol korábban megannyiszor lehetett, ahol imádkozni tanult és tanulmányozta az Írásokat.

Abban a korban a szombati Tóra-szakasz mellett már egy-egy a mózesi tanításra emlékeztető, azt elmélyítő prófétai tanítást is felolvastak az istentiszteleten. Jézus felállt, és Ézsaiás tekercséből a keresztelésére emlékeztető, küldetését kifejező próféciát olvasta: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem”, az általa hirdetett evangélium az elnyomottaknak, betegeknek megszabadulást jelent (Lk 4,18). Jézus küldetése az elengedés, bűnbocsánat, megszabadítás, gyógyulás, megújulás valósággá tétele minden embernek.

A názáreti zsinagógában, az út kezdetén teljesedett be az övéi füle hallatára az Írás (vö. Lk 4,21). A felolvasott prófétai idézet alapján Krisztus küldetésének lényege ez: „hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,19) Jézus működése „az Úr kegyelmének esztendeje” (Ézs 61,2). Advent az új egyházi esztendő kezdete, amely során újból végigjárjuk Jézus útját. Legyen az új egyházi év számunkra is a kegyelem, az elengedés, a szabadulás ideje! Ahogyan mondani szokás: az üdvösség éve, az Úr kedves esztendeje.