A karácsony előtti várakozás időszaka bár mindig (így most is) a jelenben történik, és a jövőre irányul, eközben nagy erővel hívogat minket arra, hogy közös és egyéni múltunkkal is kapcsolatba lépjünk.

Krisztus születése a történelmi időkben olyan régen történt, hogy személyes élményként elérhetetlen számunkra – ám az ünnephez kapcsolódó szokások, jelképek magukon hordozzák az eltelt évezredek sajátos örökségét. A tűzifa füstjétől csípős téli éjszaka, a jól ismert énekek, a fenyő és a fűszerek illata: évszázados közösségi élményként vannak velünk. Ha pedig saját adventjeinkre, karácsonyainkra gondolunk, az ünnep alkotta keretben képszerű élességgel rajzolódnak ki egyéni, családi, közösségi életünk kiemelkedő pillanatai.

Úgy hiszem, különösen áldott emlékezés ez: a karácsony ünnepe még a keresztyén felekezeteken kívüli világ számára is olyan kedves, hogy annak meghittségét, békéjét még az ünnep köré telepedő, minden mértéket és képzeletet felülmúló nyüzsgés sem képes teljesen tönkretenni.

Az advent (hagyományosan böjtös) időszaka a hidegre forduló időjárás és az elfogyó nappali fény miatt önmagában sem volna könnyen viselhető, de a fogyasztói társadalom extatikus felpörgetettsége a mennyi-mindent-kell-még-idén-elintézni pánikszerű nyüzsgésével robbanékony elegyet alkot.