Valahogy az advent ebben a vonatkozásban is más. Mert még e szorongató gazdasági helyzetben is, amint közeledik az ünnep, azt látjuk, tapasztaljuk, erősödik az adakozókedv. Gyülekezeti vagy országos egyházi vonatkozásban is, a társadalmi működés szinte minden területén. Nyilván a szomszédunkban dúló háború kárvallottjai szerepelnek az első helyen, akik iránt megnyilvánul az emberi jó szándék. Ott sorakoznak a nélkülözőket és a betegeket – elsősorban beteg gyerekeket – segítő szervezetek, a különféle egészségügyi és szociális intézmények alapítványai, hogy az állatvédőkről és állatmentőkről ne is beszéljünk.

De mi az oka ennek? Mi az oka, hogy szívesebben ad ilyenkor az ember? Mi mozdul meg benne, bennünk, ami arra indít: hagyjuk, engedjük, hogy működésbe lépjen az életünkben a prófétai felhívás: „Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58,7). Mert valami megmozdul, tagadhatatlanul. És nem csak a hívő emberekben. Engem pedig nagyon izgat, hogy mi lehet az oka, az eredete ennek a lelki természetű késztetésnek!