„…Elközelített a mennyeknek országa!” (Mt 3,2) A mennyek országa titokzatos kifejezés, amikor az ember meghallja, hirtelen elhalkul, elrévedez, engedi a lelkét elringatózni egy vaskos köd mögül egészen halványan felsejlő emlékképen. Amikor azt hallja, hogy a mennyek országa elközelgett, jólesően szívfájdító vágyakozást érez. Kitapogatná, de nem tudja felidézni, mégis sóvárgást érez az idő távlatába süppedt súlytalan testi-lelki állapotra vágyva, amelyben újra szentté tisztul majd minden, ahol egy lengő angyalszárny szele érinti az arcát, ahol lehunyt szemmel hallgatja az Atya lépteit az édenkerti napnyugtában, ahol a szívét ölre kapja a szeretet esszenciája.

Különleges mondat ez, beférkőzik az ember gondolatai közé, fészket rak benne, és nem hagyja nyugton: mit is jelent ez?! Jön, közeledik valami egészen rendkívüli, egy ismerősen ismeretlen másik valóság. Annak az ajtónak a kinyílását várja az ember, amely egykor bezárult mögöttünk egy meggondolatlan, dacos tett után, amikor a tiltott gyümölcs után nyúlt az ember, és kizárta magát.

Mint amikor elveszik a lakáskulcs, és nem nyílik az ajtó, pedig olyan jó volna már hazamenni, lemosakodni, enni és ágyba bújva élvezni az otthont – de nincs meg a kulcs, ott maradsz az utcán hajléktalanul.