Karácsonyra és esztendőfordulóra készülve sokakban fogalmazódik meg a megújulás igénye. Az egész év történései, fájdalmai, terhei és örömei lezárásaként az ember a következő évre tekintve megtisztulásra, újrakezdésre vágyik.

Heti bibliai szakaszaink sorában a zsoltáros háromszor is nyomatékosan kéri Istent: „Újíts meg bennünket!” (Zsolt 80,4.8.20). Különösen érdekes, hogy a háromszori megszólítás miképpen változik. Először azt mondja: Istenünk (Zsolt 80,4), másodszor: Seregek Istene (Zsolt 80,8), harmadszor pedig: Uram, Seregek Istene (Zsolt 80,20). A közösség nevében elmondott imától eljutunk egészen az egyéni megszólításig. Mindez jól példázza azt, hogy Isten népe egyes emberekből áll, de még nagyobb ereje van az Isten felé irányuló kérésnek, ha az a közösség nevében történik.

A megújulás sokszor használt és félreértett, szólamszerű kifejezés lett manapság akár társadalmi, akár egyházi közegben. A megújulás nem mehet végbe emberi erőlködés által, és leegyszerűsítve nem azt jelenti, hogy minden régi rossz, minden mai, modern pedig kritika nélkül kifogástalan. A hitbeli megújulás ott kezdődik, amikor visszatérünk az eredeti forráshoz: Istenhez és a Szentíráshoz. A karácsony örökkévaló és mai üzenete elsősorban nem a fogyasztói társadalom és kultúra kritikája, hanem annak a nagy csodának a hirdetése, hogy Jézus Krisztus emberré lett, hogy megszabadítsa ezt a megváltásra szoruló világot.

E mostani karácsonyi időben különösen is könyörögjünk az Úristen megújító kegyelmének kiáradásáért, egyéni és közösségi életünkért, hiszen e háború és világjárvány sújtotta világunk még inkább „sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19). Fohászunk legyen a zsoltáros szava: „Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt 80,4b)