Nem könnyű manapság újságot írni, legyen az egyházi vagy világi sajtóorgánum. Ennek egyik oka – részben a végtelennek tűnő járvány miatt – az „itt és most” anyagok iránti igény. A másik ok pedig az, hogy a XXI. században élők elég ritkán gondolnak az örökkévaló és az ideig való dolgok fogalmára és jelentőségére.

Ebben a kérdésben kristálytisztán fogalmaz legtehetségesebb református írónőink egyike, az Erdélyből Magyarországra került Ignácz Rózsa, Ignácz László kovásznai lelkész, majd fogarasi esperes leánya. Ezt üzeni nekünk Ikerpályáimon című önéletrajzi regénye (Gondolat, Budapest, 1975) előszavában, egy általa fordított, most különösen is időszerű szövegrészlettel: „Invokációnak [saját írói szándékait megerősítő segítségkérésnek – P. É.] Anatole France szavait idézem, Virágzó élet című emlékkönyvéből: »…gyermek is hivatott majdan mindazt megérteni, amit ma még nem ért.«