Sajnos Gerzson, az öreg kecskebak se tudott túl sokat mondani Azázélről. Giza és Géza ezek után nem is vette annyira komolyan ezt az Azázél-dolgot. Sőt! Amikor kergetőztek vagy éppen félni akartak egy kicsit, akkor azt mekegték:
– Vigyázz! Meeert elvisz Azázél!

Azázél csak egy furcsa név volt számukra, olyan, mint a mumus. Egyvalami azonban elgondolkodtatta őket. A bűnbak. Mert ugyan Gerzson bácsi azt mondta, nemigen tudjuk, ki az az Azázél, talán valami pusztai démon, de azt nagyon is jól tudjuk, hogy kit tekintünk bűnbaknak.
– Ma is használjuk a kifejezést – magyarázta Gerzson bácsi. – A bűnbak olyasvalaki, akire ártatlanul minden rosszat mondanak, akit mindig mindenért hibáztatnak, függetlenül attól, hogy tehet-e róla vagy sem. Akit kicsúfolnak, kiközösítenek, akár el is kergetnek a többiek maguk közül. A bűnbak az, akire rákenjük a saját bűneinket, hibáinkat, rosszaságainkat. Ennek a szólásnak a gyökere valahol ott honosodott meg az izráeli pusztában, amikor elküldték a bűnbakot Azázélhez.

Gizi és Géza gyorsan egymásra nézett… Nagyon is jól tudták, miről beszél az öreg kecskebak. Mert közöttük, kiskecskék között is van egy ilyen „bűnbak”. Kormi, akivel igazából nincsen semmi baj. Csak éppen más, mint ők. Fekete.
– Nálunk minden kecske fehér! – jelentette ki Géza nemegyszer, szembefordulva Kormival. – Vagy barna! – vágott közbe Ottokár, mert az ő családja valóban barna volt. – De fekete egy sincs közöttünk! Vagyis csak ez az egy! Ez a kormos jószág! – öklelt unokaöccse felé.
– Ilyen rusnya feketeséggel nem is érdemes játszani – toldotta meg Giza is az öklelőzést. És valóban így is lett. Kormi hiába ugrált körülöttük, hiába mekegett kétségbeesetten, a többi kiskecske nem vette be a játékba. Úgy tettek, mintha ott se lett volna. Keresztülnéztek rajta.

De ez volt a legkevesebb. Mert bizony néha löktek rajta egyet, vagy fel is öklelték, ha véletlenül útban volt. És mindig útban volt. Meg mindenért ő volt a hibás. Azért is, amiért valójában nem.

Amikor Géza és Gizi sáros bundával érkezett haza, Boróka mama pedig jól összeszidta őket, már kész is volt a válasz:
– Nem mi voltunk! Kormi lökött minket a sárba!

Pedig ők voltak, akik öklelőztek, Kormi nem is járt a közelben sem.

Vagy amikor belakmároztak zöld fügével, amit az útszéli vadon nőtt bokrokról csipegettek le, akkor is Kormi volt az oka annak, hogy hascsikarást kaptak.
– Kormi volt! Kormi mondta, hogy együk meg a fügét!

Pedig szegény Kormi még figyelmeztette is őket, hogy nem jó a gyümölcsöket zölden megenni.

De nem csak Gizi és Géza szállt rá a fekete kiskecskére. Szegény alig tudott tenni egy lépést úgy, hogy ne hallja:
– Kormi! Mit csináltál? Már megint csak a baj van veled!

Nem csoda hát, hogy amikor Gerzson bátyó a bűnbakról mesélt, Gizi és Géza nagyon is jól tudta, miről van szó. Pontosabban kiről. Kormiról, a fekete kecskegidáról.