A bölcs, öreg kecskebak, Gerzson nagyon jól tudta, hogy a gidák között Kormi a bűnbak. Ő az, akit mindig kicsúfolnak, akit mindenért hibáztatnak, ő az, akit senki sem szeret, egyszerűen csak azért, mert más, mint a többiek. Fekete.

Nem tetszett ez Gerzson bátyónak, hiszen Kormi semmivel sem volt rosszabb vagy csintalanabb, mint a többiek. Arról pedig végképp nem tehetett, hogy fekete a bundája, nem fehér, mint a többieké.

Éppen ezért egyszer, ebéd utáni kérődzés közben, mesélni kezdett a régi idők kecskéiről.

– Egyszer régen, nagyon régen, Izráel országában élt egy ifjú. Jákóbnak hívták. Nagy csaló volt ez a Jákób, még a saját bátyját, Ézsaut is becsapta. Ezért menekülnie kellett, mert a bátyja nagyon megharagudott rá. Elfutott Lábánhoz, távoli rokonához, aki megbízta a nyájai legeltetésével. Nagy nyájai voltak ennek a Lábánnak, több száz vagy ezer állat is, ki tudja, mennyi. Jákób becsülettel őrizte a nyájat, ami szépen gyarapodott.

Szíve szerint hamarabb is ment volna haza a fiú, de beleszeretett Lábán lányába, Ráhelbe, és feleségül kérte. Nem tudott hozományt adni, így felajánlotta, hogy hét évet szolgál Lábánnak a nyáj mellett Ráhelért. De Lábán talán még Jákóbnál is nagyobb csaló volt. Amikor eljött az esküvő ideje, Leát, az idősebbik lányát adta oda Jákóbnak. Bizony megdöbbent a vőlegény, amikor az esküvő után felhajtotta a menyasszony fátylát! De mit volt mit tenni, újabb hét évig szolgált Ráhelért. Isten igencsak megáldotta Jákóbot, így a nyáj egyre gyarapodott. Lábánnak sehogy sem akaródzott elengedni Jákóbot, ezért rávette, hogy szolgáljon még nála egy ideig. Jákób maga szabta meg a bérét: a pettyes és tarka juhokat és kecskéket kérte Lábántól.

A kiskecskék felmekegtek:
– No, akkor nem járt valami jól!
– Minálunk nem nagyon születik tarka kecske!
– Pettyes meg még úgyse!
– Mert mi mind fehérek vagyunk! Esetleg barnák! – vigyorogtak kuncogva, és nagyot löktek Kormi oldalán.

De a vén Gerzson megrázta a fejét:
– Akkoriban ez nem így volt. Az izráeli kecskék, amelyekről a Biblia ír, bizony jobbára feketék voltak. Pont olyan, mint Kormi.

A kis fekete kecske kihúzta magát, és boldogan nézett körbe. Sose gondolta volna, hogy ő hasonlíthat a bibliai idők kecskéire.
– De a tarka kecske akkor is ritka volt. Ám Istennek semmi sem lehetetlen – folytatta Gerzson bátya. – Jákób nyájában bizony sokkal több tarka kecske született, mint fekete. Persze volt ebben egy kis furfang is, de Jákób jól meggazdagodott. Boldogan tért haza családjával és nyájával, amelyben békén megfértek egymás mellett a fekete és a tarka kecskék is.
– Mekk a fehérek is, ugye? – mekegett bele a történetbe Gizi.
– Igen, a fehérek is – nevetett nagyot Gerzson bátya –, együtt ugráltak a mezőn, és nem nézték többé, hogy kinek milyen színű a szőre.