„Alkalmat kapunk az új esztendőben annak megtapasztalására, hogy amire nem voltunk képesek gazdagságunkban, azt meg fogjuk tenni szegénységünkben. Ha hit által zúgolódás nélkül részt vállalunk Jézus szegénységéből (még mindig milyen mérhetetlenül gazdagabbak leszünk a sovány esztendőkben őhozzá mérten), akkor megkapjuk tőle a hatalmat arra, hogy győztesek legyünk a hamis Mammon csalárdságaival szembeni küzdelemben. Így a hamis Mammon hű szövetségesét: saját kapzsi énünket is a Krisztus előtti meghódolásra segíthetjük.”

Farkas József lelkész sorai kíméletlenül szembesítenek minket kapzsi énünkkel. Ez a gonosz ösztön néha a pánikig fokozódva követeli, hogy mindig többet szerezzünk magunknak, elnyomva azt a mély, boldogító vágyat, hogy adni volna jó. Egyébként is képtelenek vagyunk annyit fogyasztani, amennyit felbuzdult ingereink igényelnek. Jóllakottan is elégedetlenek vagyunk, ezért hisszük rendületlenül, hogy szegények vagyunk.

Az idézett cikkben azt olvassuk: „1989-ben ezt az újfajta keresztyén életvitelt, ezt a csodát lehet gyakorolni: amikor a mi életünk is szűkösebb lesz, végre elkezdünk többet adni a kevesebből, közelebb kerülünk a „hasonló nyomorúságba esettekhez” (ld. 2Kor 1,4, Károli-fordítás). „Megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” Harminchárom évvel ezelőtt született gondolatok ezek lapunk e hasábjában. Akkor, 1989. január 1-jén is radikális és kihívóan igaz volt, ma is aktuális, amikor bizonytalanul tervezzük az új évet, szorongunk attól, hogy lesz-e és jut-e elegendő az élelmiszer- és energiakészletekből mindenkinek. Mindig a ma, a most tűnik a nehezebbnek. Szűkös időkre készülünk. De mikor nem? A mindenkori ember a múlton mereng, mintha az, amit maga mögött hagyott, könnyebb lett volna. A múlt pedig úgy lesz tanítómesterünk, ha éppen abból merítünk bátorságot, hogy jóval keményebb körülmények között is meg tudtunk küzdeni a nincs rémével, és tudunk boldogok lenni.

Jézus programja alapján alkalmunk van arra, hogy megmérjük magunkat így, évforduló táján: mi történt velünk, amióta őt követjük? Mit tett velünk, mit változtatott meg bennünk? Lehet, hogy megtanultunk Igét, történetet idézni a Szentírásból, de önzésünk követelőző hatalma még nem adta át a helyét a krisztusi osztozásnak. Mire lesz alkalom a mostani szerény, takarékosságra tanító esztendő? Panaszra? Vegyük Isten Lelkének erejét, szeretetéből gazdagodjunk, és osztozzunk minden javainkban egymással!