Bár már nyugdíjas, nem pihen. Adventi segélykoncertet, kiállításokat, programokat szervez gyülekezetén belül és azon kívül is. Közös bennük, hogy mindegyik mögött mások megsegítése áll. Mi motiválja?

Számomra ez természetes. Nekem öröm, ha másokon segíthetek. Nem önmagunk miatt élünk. Isten már korábban a szívemre helyezte, hogy felelősséggel kell lennünk embertársaink iránt, nemcsak a családunkon belül, hanem a világban is. Mások megsegítése példa volt előttem a saját családomban. Édesanyám nagy háztartást vitt, mégis, hogyha betévedt hozzánk valaki ebédidőben, akkor egy tányérral többet tettünk az asztalra. Így nőttem fel, és a lányaimat is ebben a szellemben igyekeztem nevelni. Ők például többször is jöttek velem a Székesfehérvári Kríziskezelő Központba, ahol a gyülekezet diakóniai szolgálóival közösen osztottunk meleg teát a hajléktalanoknak. Ez a közel húszéves szolgálat a Covid miatt jelenleg szünetel.

Az ön által szervezett rendezvények közül több is a határon túli magyarok megsegítését tűzi ki célul.

Hiszem, hogy bárhol élnek is magyarok a nagyvilágban, összetartozunk, az egyik legszebb feladatunk pedig a drága magyar nyelvünk megőrzése a Kárpát-medencében. Mindezt Isten kegyelméből erős hittel, szeretettel és kitartó egymásra figyeléssel tudjuk elérni, ébren tartani. 2007 körül alakítottunk barátaimmal, ismerőseimmel egyletet azért, hogy Agárdon visszaállítsuk eredeti állapotába az Országzászló-emlékművet. Ez idő tájt indult el Böjte Csaba kezdeményezésére a csángó magyarokat segítő Keresztszülő program, amelyben én is részt vettem, és bár a csángó keresztlányom már felnőtt, azóta is aktív tagja és fotósa vagyok a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesületnek. Segítjük az ottani Magyar Házakat és a csángó fiatalokat is, hogy egyetemre tudjanak járni, önálló életet tudjanak kezdeni.

Közösségépítő és diakóniai munkáját 2021 októberében Pro Pannonia Reformata díjjal ismerte el a Dunántúli Református Egyházkerület. Mit jelentett önnek ez a díj?

Természetesen nagy megtiszteltetésként éltem meg, de már akkor is úgy éreztem, hogy bár a díjat én vettem át, nemcsak nekem szól, hanem azoknak is, akikkel együtt dolgozom. Nyilvánvaló, hogy egyedül semmit sem tudnék tenni. Bármit tettem, például a dunaalmási fogyatékkal élőket gondozó otthonban végzett szolgálatot vagy a székesfehérvári ökumenikus Adventi Jótékonysági Est szervezését, másokkal közösen végeztem.

Januárban hetvenhat éves lesz. Honnan nyeri az energiát?

Leginkább a Biblia olvasásával erősítem magam. Az egyik fontos aranymondás számomra A zsoltárok könyvében olvasható igeszakasz: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” Számomra ezek a feladatok nem terhek, örömmel végzem azokat. Persze akad számos nehézség szinte mindegyik esemény szervezésekor, de hajt az örömszerzés és a vágy mások megsegítésére. Isten ezzel a feladattal bízott meg, én pedig igyekszem azt a lehetőségeimhez mérten a legjobban megoldani. Mindeközben nem felejtem el továbbadni azt az üzenetet, hogy ne céltalanul éljünk a világban, hanem tegyünk a közösségért, tegyünk a magyarságunkért és az egyházunkért. Az ember az Úrtól kapja az erejét, és ha jó szándékkal van, ő mégis segít.

Jut ideje a kikapcsolódásra?

Időnként szakítok rá. Szeretek kirándulni, bár most már ritkábban túrázom, a hegyeket már nem tudom úgy megmászni, mint korábban. Nagyon szeretek fényképezni, van, hogy csak felülök a vonatra, lemegyek a Balatonhoz, és fotózom, de szeretek színházba és koncertekre is járni. Mindezek mellett nagyon szeretek főzni és az unokámmal lenni, akivel egyik kedves közös időtöltésünk a filmnézés. Legutóbb Zeffirelli A názáreti Jézus című filmjét néztük meg együtt.