A kisgyerek felveszi a szülei cipőjét, elesik, mégis büszkén botladozik benne, mert egy pillanatra nagyobbnak érzi magát. A felnőttek között ez még erősebb. Az élsportoló évekig dolgozik, hogy egy percre ő legyen a legnagyobb. A munkahelyeken mindent megtesznek, hogy magasabb pozícióba jussanak, gyakran az ezzel járó apró előnyökért, például, hogy a bejárathoz közelebb kapjanak saját parkolóhelyet.

Jézus tanítványai sem voltak kivételek. Lukács evangélista egészen abszurd módon írja le az utolsó vacsora történetét. Jézus tudja, hogy a főpapok szervezkednek ellene, már az áruló is megvan a tanítványok közül. Miközben a Mesterük a szenvedésére készül, ők azon kezdenek vitatkozni, hogy melyikük a legnagyobb. Ez itt azt jelenthette, ki ülhet a főhelyre vagy talán kinek jut jobb falat a közös tálból. Jézus így felelt nekik: „A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22,25–27),

Később Pál apostol így emlékeztet Jézus áldozatának példájára: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,5–8).

Látogassuk meg, aki beteg, kövessük az Igét, olvassuk el az evangéliumokból Jézus szenvedéstörténetét, kövessük Jézust az alázatban, így lesz a böjt áldott idő!