Egyre többször tapasztalhatjuk a mindennapokban, hogy az emberek türelmetlenek, ingerlékenyek, feszültek. Természetesen az ilyen viselkedés kiváltója lehet az egyes emberben az a környezet vagy élethelyzet, amely körülveszi. A magyar néplélektől egyébként sem állnak távol ezek a nem túl előnyös tulajdonságok.

Heti bibliai szakaszaink sorában A példabeszédek könyvét olvassuk, Salamon király bölcs mondásait, ahol a következőket találjuk: „mint a szüntelen csepegő háztető, olyan a zsémbes asszony” (Péld 19,13). „Jobb a háztető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban” (Péld 25,24).

Zsémbes embernek azt nevezzük, aki természete szerint ingerlékeny, minden dolgon fennakad. Azonban ez a tulajdonság nem csak az asszonyokra igaz, még ha Salamon rájuk vonatkoztatja is. A király gazdag tapasztalattal rendelkezett a női lélekről, mivel „volt neki hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége” (1Kir 11,3). Az elégedetlen, mindenben hibát találó, kritikát megfogalmazó embertípussal gyakran találkozhatunk, de valljuk be, sokszor mi magunk is tudunk így viselkedni másokkal. Feltehetnénk a kérdést, hogy vajon miért elégedetlen a keresztyén ember, miért kritizál másokat, miért akad fenn minden apróságon. Nem lehet, hogy inkább azért kritizál másokat, mert addig sem kell önmagába néznie és önvizsgálatot tartania? Nem lehet, hogy azért elégedetlen, mert irigykedik mások életére, sikereire és eredményeire? Nem lehet, hogy azért akad fenn minden apróságon, mert ezzel akarja önmaga hibáiról elterelni a figyelmet?

Böjt időszakában vizsgáljuk meg: mi hogyan élünk, miképpen viszonyulunk másokhoz, környezetünkhöz? Fogadjuk meg az apostol intését: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7).