Boldi bá éppen az óvoda udvarán vágott át, amikor észrevette Menyust, aki elmélyülten játszott az egyik kislánnyal.

– Figyelj, Reni! Szerintem ki kéne menteni Happalónia hercegnőt a gonosz Happták karmai közül! – szólt lelkesen, de aztán egy pillanatra elszontyolodott. – Ha itt lenne a Százerejű Happom, seperc alatt kiszabadítanánk.

– Így is menni fog – szólt a kislány. – Itt van Haplikopter – mutatott egy szárnyas happra –, ő simán felrepül a levegőbe, és magával viszi Happbogot, aki majd jól összegubancolja Happták haját. És amíg ő a boglyas haját fésülgeti, addig megszöktetjük Happalóniát!

– Szuper! Én leszek Haplikopter! – és azonnal meg is ragadta a szárnyas műanyag figurát, pörgette körbe-körbe, és zümmögött hozzá, ahogyan azt kell, amikor felszáll egy happ.

– Elnézést – szólt Boldi bá -, a királykisasszony-mentést egy kicsit későbbre kell halasztanunk, mert kezdődik a hittan.

– Ó, igen! – csapott a homlokára Menyus. – A hittan! Mindjárt jövök, és aztán megmentjük Happalóniát. Vagy… akár te is bejöhetsz velünk hittanra, ha gondolod! Tök érdekes dolgokról szoktunk beszélgetni.

Reni kicsit húzódozott, meg Boldi bácsi is azt mondta, hogy erről meg kell kérdezni Reni anyukáját is, úgyhogy Boldi bá és Menyus együtt indult el a hittancsoport felé.

– Mi történt a Százerejű Happal? – kérdezte a gyereket.

– Hogyhogy nem ő szabadította ki Happalóniát?

– Háááát... Nem tudom - szontyolodott el a fiú. – Tényleg nem tudom. Arra emlékszem, hogy betettem a hátizsákomba, azt meg felakasztottam a fogasra, amikor megérkeztünk az oviba. De amikor mentünk kifelé az udvarra, és elő akartam venni, akkor már nem volt sehol. Eltűnt! Érted? Eltűnt!

– Biztosan nem tűnt el – próbálkozott Boldi bácsi.

– Nem lehet, hogy mégis otthon hagytad?

– Nem, nem! A boltban még megvolt, amikor anya ideadta a sóskiflit, hogy legyen nálam uzsira. Tudod, ha megéheznék. Amikor kivettem az uzsisdobozomat, még ott volt.

– Nem lehet, hogy kirántottad, amikor pakoltál a boltban?

– Hát... Lehet... De tudod, az is lehet – halkította le a hangját, és óvatosan körülnézett – , hogy valaki ellopta. Sokan áhítoznak ám az ovisok közül a Százerejű Happra. Igaz, már egy kicsit elromlott, mert véletlenül rátettem a radiátorra, és leolvadt a fél karja. De attól még ellophatta valaki!

– Hát, ezt nem hiszem...

– Pedig igen! Matyi is el akarta velem cserélni, Roli meg ki akarta csavarni a kezemből. Jó, akkor még nem voltunk félig barátok. Vagy mik. Mert most már azok vagyunk a futóverseny óta, amikor segítettem neki.

– Azt elhiszem, hogy sokan áhítoznak a Százerejű Happra, de hogy valaki ellopja... Azt nem hiszem – válaszolta Boldi bá. – De miért játszottál Renivel? Máskor nem szoktál lányokkal játszani.

– Nem akartam a fiúkkal játszani – vonta meg a vállát Menyus.

– Mindig csak harcolnak a happokkal. Olyan unalmas. Reni meg ott tologatta a happjait a füvön egyedül, gondoltam, beszállok mellé a játékba. És képzeld, sokkal izgalmasabb dolgokat is lehet velük játszani, mint a háború. Olyan jót játszottunk Renivel, de olyan jót, hogy teljesen felvidult. Alig várom, hogy folytassuk.

– Akkor most te nagyobb kincsre tettél szert, mint a Százerejű Happ – nevetett Boldi bácsi.

– Nagyobb kincsre? – kérdezett vissza Menyus.

– Reni barátságára – válaszolta a lelkész. – Ez egy olyan kincs, amit nem tud senki ellopni tőled. El se hagyhatod, és tönkre se fog menni, ha vigyázol rá. Igazi, mennyei kincs (1Mt 6,19–21).