Menyus az egész hittanfoglalkozás alatt egy nejlonszatyrot szorongatott az ölében. El nem engedte volna egy pillanatra sem, mintha valami kincset őrizne, úgy vigyázott rá. Boldi bá nem állhatta meg, megkérdezte tőle a foglalkozás végén:

– Mondd csak, Menyus, mit őrizgetsz a tatyódban? A kisfiú boldogan nyitotta szét a táskát, hogy Boldi bá belelásson.

– Öööö… – szólt először a lelkész megrökönyödve, mert Menyus szatyrában a kiflivégtől kezdve a félig rágott zsemlén keresztül a ragacsos nyalókáig sok minden volt. – Ennivalót gyűjtesz?

– Igen! – vágta ki Menyus lelkesen. – Nincs véletlenül egy kis maradékod? Mindegy, mi! Kunigunda néni mindennek örülni fog!

– Öööö – döbbent le újra a lelkész. – A megrágott szendvicsnek is?

– Biztosan! – bólogatott lelkesen Menyus.

– Miből gondolod?

– Hát, mert Kunigunda néni nagyon szegény. Jó, annyira nem látszik rajta, de szerintem éhen fog halni hamarosan.

– Ki az a Kunigunda néni? – rázta a fejét a lelkész, mert most már teljesen összezavarodott. – És miért fog éhen halni a szerencsétlen?

– A nagymamám barátnője – magyarázta Menyus. – Múltkor anyáék színházban voltak, és a nagyinál aludtam. Délután átjött Kunigunda néni, és már az ajtóban elkezdett sipákolni, hogy milyen borzalom, ami itt megy, ha így folytatódik, akkor biztosan éhen halunk. Mondta a nagyi, hogy ő azért ezt nem így látja, de Kunigunda néni nem hagyta magát lebeszélni, mert szerinte lehet, hogy a nagyi nem hal éhen, de ő biztosan. Erre mondta a nagyi, hogy attól azért Kunigunda néni elég messze van, hogy éhen haljon, hiszen van nyugdíja, mellette meg dolgozik, és ott vannak a gyerekei is. De Kunigunda néni csak legyintett, hogy ugyan, az a munka meg a nyugdíj semmi, a gyerekek meg… És megint rákezdett, hogy éhen fog halni. És Boldi bá, szerintem tényleg nagyon éhes lehetett, mert megevett egy fél tálca süteményt. Amikor láttam, hogy mennyire tömi magába az almás lepényt, na, akkor határoztam el, hogy összegyűjtöm neki a maradékot, nehogy éhen haljon szegény.

Boldi bá hirtelen szólni sem tudott. De Menyus nem is nagyon engedte szóhoz jutni.

– De tudod, azért valamin elgondolkodtam - vakarta meg a buksiját. – A nagyi olvasott Kunigunda néninek a Bibliából madarakról meg virágokról...

– Igen, a Hegyi Beszédből Jézus példázatát. Szeretnéd hallani?

Menyus bólogatott, így Boldi bá kikereste a megfelelő igeszakaszt.

– Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket? (Mt 6,25–30).

– Na, ez az! Pontosan ez az! – ugrott fel Menyus a székről. – Tökre igaza van Jézusnak! A liliomok meg a madarak! Azok se aggódnak. Csak Kunigunda néni... Aki lehet, hogy kicsit túl is gondolja a dolgot, nem?

Boldi bá válaszolni akart valamit, de Menyus már ki is viharzott az ajtón. A szatyrot a megrágott szendvicsekkel meg otthagyta a székén. Lehet, hogy úgy gondolta: Kunigunda néninek nincs is rá igazán szüksége.