Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Csűrös András református lelkész (IV. 30.) és Vassné Baki Ilona református lelkipásztor (V. 1-től) osztják meg velünk gondolataikat.
A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnáziumban egész tanévre kiterjedő programokkal emlékeztek meg a névadó lelkipásztor száz éve kezdődött budafoki szolgálatára.
Jézus Krisztus újjászülő evangéliuma ma is működik: házasságok újultak meg, szenvedélyekből szabadultak emberek. Olyanok is betaláltak a templomba, akik azelőtt ilyen helyekre nem jártak, nem nevelkedtek vallásos közegben. Ébredés támadt, néhány év alatt megtelt a templomunk.
A fesztiválakadémia egyik vezérgondolata az oktatás, a másik a muzsikálás és a zenehallgatás öröme. A tavalyi esemény után valaki úgy jellemezte az eseményt: „olyan volt, mint egy jó osztálykirándulás” – magyarázza és idézi a hasonlatot a világszerte ismert hegedűművész házaspár. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás ötletéből indult útnak a Fesztivál Akadémia Budapest.
Hálaadó istentiszteletet tartott a százéves Kispest-Wekerletelepi Református Egyházközség. Mint a közösségben tudatják, a lelkész, Virág Balázs kétségkívül jól szervez, legyen a feladat az ország más pontján megtartandó csendeshétvége vagy éppen a désházi testvérgyülekezet meglátogatása Erdélyben.
... lehet fejleszteni. Fedezzük fel, ha a beszédünkben gyakran felbukkan a dicsekedés és a saját fontosságunk, ügyességünk hangsúlyozása, mert akkor az még gyöngeség és bizonytalanság. Jézus azt tanítja, tudjuk őszintén kérni: „legyen meg a te akaratod”. Isten akaratára pedig csak az az ember tudja egészen ráhagyni magát, akinek van akarata, és megküzd vele, hogy Isten akaratához igazítsa.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. Ebben a belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely erősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, melyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
A presbiter nem egy „valahányadik fokon” levő munkatárs. Pál, János és Péter az apostoli szolgálattal teszi egyenlővé az elhívást – tudatja Gaál Sándor. Az esperes-lelkipásztor úgy véli, a presbiter két lényeges kritériuma: először is keresztyén legyen, és utána szolgálattevő példakép.
A Bethánia CE Szövetség a százhúsz évvel ezelőtt kitűzött célért munkálkodik: hirdetni az evangéliumot. Az elmúlt évtizedekre az idén leköszönő elnökkel – aki annak idején, tizenhat évesen lépett be hivatalosan is a Bethániába – és feleségével, Miklóssy Józsefné Herminával tekintettünk vissza.
Jézus szerette a világosságot, szerinte „aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot”. A test lámpása pedig a szem, tőle függ, elérkezik-e hozzánk az áldott fény, érzékeljük-e az éltető világosságot.
Egy régi, megsárgult fénykép digitalizált változatán nézegetem néha dédnagyapámat, és mutatom a fiamnak is: ő az üknagyapád. Rövidre nyírt hajjal, hosszú, tömött bajusszal, katonás, fegyelmezett tekintettel, félszemét veszítve néz a kamerába, azzal az egykedvű nyugalommal, hogy ő aztán tudja, mi a rend.
Az egyház a gyülekezetek által lélegzik, a kívülállóknak lehetővé teszi a kapcsolódást. Istennek mindenkivel, minden közösséggel jó terve van. Hajdú Zoltán Levente munkatársaival e tervet szeretné működésbe léptetni, úgy, hogy a Missziói Szolgálat kiindulópontjává az Isten szerinti lelki életet teszik, minden szervezet és rendszer alapját.
Nincs régibb egy tegnapi újságnál – tartja a tréfás mondás. Pedig a hajdani lapok, a református sajtóorgánumok, kiadványok számos megfontolandó, ma is igaz, érvényes, tanulságos, sőt jövőbe tekintő gondolatot kínálnak. Időálló régi elmélkedésekből olvashatók citátumok e rovatban. Idézésük értékőrzés, hagyományápolás.
Először talán azt kellett volna rendbe tenned, amit te rontottál el. Tudod, Jézus mondott erre egy példázatot: Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, mikor a saját szemedben még a gerendát sem veszed észre? Vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a testvéred szeméből a szálkát.
– Szeretek alkotni, örülök minden egyes gondolatnak, sornak. Jólesik, hogy írásaimra, könyveimre, blogomra rengeteg értékes visszajelzést kapok. Főleg annak örvendek, hogy írásaimmal lelkésztársaimat is ihletem, segítem az igehirdetésekre való felkészülésük során.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.