– Most jól megmondtam neki! De meg ám! – vágódott be Menyus a hittanterem ajtaján. Aztán egy pillanatra megállt, köszönt, de ugyanazzal a lendülettel folytatta.

– Kinek mondtad meg, és micsodát? – kérdezte Boldi bácsi.

– Hát Rolinak! Hogy elegem van belőle! Mert képzeld! Ők nyerték tegnap a toronyépítő versenyt!

– És ez miért baj?

– Mert nekünk kellett volna! Akkora tornyot építettünk Ákival meg Jocóval, hogy csak na! Csak a tetejére még kellett volna a csúcsos elem, de az az undok Roli nem adta ide, pedig nem is használták!

– Ez tényleg nem volt szép dolog tőle.

– Ugye? – csattant fel Menyus. – Meg is mondtam neki, hogy irigy kutya, és jól belerúgtam a tornyába.

– Hogy… Mit csináltál? Leromboltad a várát? – hüledezett Boldi bá.

– Nem akartam én feltétlenül lerombolni, mert csak egy kicsit rúgtam bele, de hát felborult, és vége lett, puff! De meg is érdemelte! Ronda dolog volt tőle, hogy nem adta ide a csúcsos építőkockát!

– Tényleg nem volt szép tőle. De azt azért nem érdemelte meg, hogy lerombold a tornyát. Ráadásul alighogy beállítottál ide hozzám, máris háborogni kezdtél Roli miatt.

– De igazam volt!

– Tényleg? Menyus, gondold át őszintén! Ki volt itt igazán az undok?

– Én… – hajtotta le a fejét a kisfiú

– Bizony. És aztán még te voltál felháborodva! Mintha neked lenne igazad! Pedig először talán azt kellett volna rendbe tenned, amit te rontottál el. Tudod, Jézus mondott erre egy példázatot: Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, mikor a saját szemedben még a gerendát sem veszed észre? Vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a testvéred szeméből a szálkát (Mt 7,3–5).

– De nekem nincs semmi a szememben! – háborodott fel Menyus.

– Persze, hogy nincs! – nevetett Boldi bá. – De tudod, hogy nem sző szerint kell érteni a példázatokat. Tudod-e, mi az a gerenda?

– Hát, olyan beton izé, nem? Amivel építkeznek.

– Igen, az tartja a házat. Régen fából készültek a gerendák. Jó nagyok voltak, hogy elbírják a tetőt vagy az emeletet. És a szálka mekkora?

– Picike! Egyszer volt is a kezemben. Olyan pici volt, hogy nem is láttam.

– No látod, ilyen pici szálka az, hogy Roli nem adta oda neked a kockát, amire szükséged volt. Nem volt szép dolog, ez tény. De az, hogy leromboltad a tornyát, sokkal-sokkal nagyobb rosszaság. Olyan gerenda méretű. Igaz?

Menyus kelletlenül bólogatott.

– Igaz… Igaz… De azt akkor sem értem, hogy kéne kiszedni a szálkát, ami nincs is szememben. Vagy az övében.

– Amikor a szálka a kezedbe ment, fájt, ugye?

– Igen.

– És hogyan múlt el a fájdalom?

– Úgy, hogy anyu kiszedte a szálkát.

– No látod, ezt mondja Jézus is. Ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok Rolival, ki kell húzni a „szálkát”: csinálnod kell valami olyat, ami rendbe hozza köztetek a dolgot.

– Kérjek bocsánatot?

– Igen, az jó kezdés lehet. De nem ártana valami más is...

– Mondjuk, amivel ki tudunk békülni? Akkor nem lenne se gerenda, se szálka?

– Igen, olyasmi – válaszolta Boldi bá, és még mondani akart valamit, de Menyus már ki is szaladt a hittanszoba ajtaján.