Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Kovács Mihály református lelkipásztor, nyugalmazott esperes gondolatait olvashatják.
Újra találkozhatnak a Kárpát-medencei református általános iskolák pedagógusai, vezetői. – A kapcsolat óriási tőke, ez a találkozó remek alkalom ennek építésére – mondja Nagy György, a házigazda felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója.
Az álkoalíciós kormány már 1948 tavaszán hozzálátott az egyházak helyzetének „rendezéséhez”, az „állam és egyház szétválasztásához”, ami a valójában az egyházak elzárását jelentette a társadalomtól. A legszélesebb találkozási felületet e tekintetben az iskolák jelentették.
A nagyszokolyi reformátusok templomuk és orgonájuk megújulásáért mondanak köszönetet. A gazdag történelmű egyházközség leginkább a gyermekekbe helyezi bizalmát, és szoros kapcsolatot ápol a környező települések református gyülekezeteivel. Álmuk, hogy egyszer újraindítsák a helyi református iskolát.
A kárpátaljai Pulzus Rádió keresztyén magyar értékeket közvetít közszolgálati, mégis kicsit kereskedelmi jelleggel. Az alapító gyülekezet elsődleges célja Isten Igéjével elérni mindazokat, akik református adóra nem kapcsolnának. A médium tizedik születésnapját ünnepli.
... és közgazdasági szemlélet életünk minden területét eluralja, nemcsak a vásárlásunkat, munkavállalói gondolkodásunkat, hanem az egyházi életet is. Mindennek csak ára van? Piaci vagy akciós ára? (Júdás csókjának is volt: harminc ezüst.) De mi az értéke a valódinak, az őszinte imádatnak, hálaadásnak?
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. Ebben a belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Az eleve elrendelés nem szimmetrikus, hanem aszimmetrikus isteni döntés. Ez azt jelenti, hogy az életre és a halálra való rendelés nem egyformán aktív ítélet. Egyedül az életre való rendelés nevezhető aktív ítéletnek, hiszen elindít egy cselekménysort, aminek a végén a kárhozat állapotában lévő emberiség egy része üdvösségre jut.
Számos jel utal arra, hogy a közösségi média a gyermekek és serdülők mentális egészségére és jóllétére nézve is káros lehet. A fiatalok lelki egészségét érintő nemzeti válság közepén vagyunk – nyilatkozta az Egyesült Államok tiszti főorvosa, Vivek Murthy.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri: követőket, feliratkozókat és like-okat gyűjt, főműsoridőt kap, az egekben van a kattintásszáma, de lelkében kárt vall?
Az a mi egyetlen lehetőségünk, hogy Krisztus kereszten szerzett megváltását szívből hisszük és magunkra is érvényesnek tekintjük. Ezen áll vagy bukik minden; ez a szabadságunk alapja – vallja riportunk 1956-ban született főszereplője, Bükkösi István vállalkozó.
A Verestemplom – a köznyelv így ismeri a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség otthonát. A 135 éve felszentelt, Petz Samu tervezte épület legutóbbi felújítása 2022-ben fejeződött be. A református templomok között egyedülálló szépségű, seccók díszítette belső terét a felújítás után interaktív kiállítás is gazdagítja.
– Tudod, Pál apostol erről mást gondol. Azt mondja: „ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok”. Szerintem nem sok szeretet volt benned, amikor odatolakodtál Oleg elé. Inkább csak önzés, nem?
– A valóságot és a szabadságot kell összeegyeztetni az egyre inkább erre vágyó híveknek. A pénzügyi haszonelvűségről végképp le kell mondani. Az egyház elsőrendű feladata az marad, hogy az Isten embereket elhívó segítségével evangéliumi lelkületű, egyaránt isten- és emberközeli közösségeket hozzon létre és tartson fenn.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.