Miben tér el a Biblia korának házassága a maitól?

Az Ó- és az Újszövetség kora patriarchális világnézetű, a férfi fölényét és a nő alárendeltségét tükrözi. A bibliai családok életébe átgyűrűzött a kánaáni népek házassági szereposztása, ám az Ó- és az Újtestamentum kijelentéstörténete, Isten Igéje nem patriarchális családmodellt tükröz, hanem a férfi és a nő egyenértékűségének alapján vall a házasságról. Mózes első könyvében ez áll: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

Mindkettőt egyenértékűnek formálta, az Énekek énekében is két ekvivalens emberről, egy férfiről és egy nőről mint jegyespárról és szerelmesekről olvasunk. Az Újtestamentum üzenete szerint a házasság ura nem a férfi és nem a nő, hanem Isten.

Ezek szerint nem látunk a Bibliában ideális családmintát?

A Szentírás szerint az embernek más az állapota, más a méltósága. A személy méltóságát az Istennel való kapcsolata, míg állapotát a bűnre való hajlama határozza meg, azaz a kegyelem és a bűn közötti küszködés drámája. Ez az ellentmondásos emberkép az Igében ábrázolt házasságokban is megjelenik, hiszen akadnak egészen elrettentő és megrendítő párkapcsolattörténetek, mint A bírák könyvében Sámsoné és Deliláé, viszont mintaszerűeket is találunk, mint Akviláét és Priszcilláét, akik mindig együtt vannak, és közösen hozzák meg életük nagy döntéseit. A Biblia nem szépít, kendőzetlenül vállalja az ember bűnös cselekedeteit is, ezért látjuk, hogy sokszor kerül etikai ellent mondásba. Pál így fogalmaz A rómabeliekhez írt levelében: „Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével”. Krisztusban ez az ellentmondásosság feloldódik az apostol szerint: „Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.”

A paráznaság szót sokféleképpen értelmezik. Említ-e a Biblia konkrétumokat? Ha igen, milyen szövegkörnyezetben?

A Szentírás kétféle paráznaságot hangsúlyoz: a házasságtörést, a galatákhoz írt levélben így olvassuk: „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás…”, és tágabb értelemben a szakrálisat, amikor a nép más isteneknek hódol, és azokat imádja: „de bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták”. A két értelmezés összefügg, akinek nincs élő szövetséges Istene, az kevésbé tud önmaga is hűséges szövetséges társ lenni.

Mi a helyzet a házasság előtti szexualitással?

A házasságkötés előtti szexuális kapcsolatok hatással lesznek az együttlétekre. Sok esetben olyan negatív élményként, tapasztalatként hatnak, főként az Évákra, amelyeket később sebként hordoznak tovább. Ugyanakkor kevesen vannak, akik önmegtartóztatva tesznek az úrasztala előtt fogadalmat. A végérvényes kapcsolatok harmincéves kor körül köttetnek, ezért sokan nem kerülik el előtte az intim együttlétet, ugyanakkor hiányoznak az erkölcsi fékek is. Micsoda áldás az, amikor tisztaságban várnak egymásra az egyedülélők, majd a jegyességben is a házasságkötésig!

Miért van szükség a polgári esküvőt követő egyházi áldásra? Nem lenne elegendő a párnak ezt otthon, imádságban elkérni Istentől?

Egyházi esküvőnél nemcsak a pár van jelen, hanem a tanúk, a rokonság és a barátok is a gyülekezettel együtt. A közösség előtt is vállalják egymást, deklarálják összetartozásukat, miközben a gyülekezet jelenlétével nyilvánítja ki feléjük szeretetét és segítőkészségét. Mindenképpen közösségi mozzanat.

Felvetődhet a kérdés az olvasóban, hogy ha a lelki vezetők is bontanak házasságot, akkor mitől lenne hiteles Istennek ez az intézménye?

A házasság nem attól hiteles, hogy a lelki vezetők nem bontják fel, hanem mert Isten hűséges hozzánk. Ádám és Éva az Úrtól jövő, személyesen megélt hűséget adják tovább egymásnak, közlik egymással. A lelkész házaspárok házasságtörése, krízise vagy válása azt mutatja, hogy ők is az előbb említett bibliai ambivalencia törvénye alatt élnek, így náluk is megjelenhet a hűség és a hűtlenség ellentmondásossága, amelyet Krisztus feloldhat.

Hogyan hat a házasságkötés előtti önmegtartóztatás az elköteleződésre?

Sajátos tisztaságban és fegyelmezettségben tartja az adott Ádámot és Évát, hogy későbbi házasságukban annál szabadabban és teljesebben bontakozzék ki szexuális életük. Viszont látok olyan szélsőséges eseteket, amikor az egyének önmegtartóztatásukat nem belső fegyelmi döntés alapján vállalták, hanem mert félnek, szoronganak az intimitástól, Ádám Évától, Éva Ádámtól. Ilyenkor a viselkedési zavarok tartják vissza őket a házasság előtt nemi élettől. A félelemből fakadó önmegtartóztatás nem egészséges, a házasságukra is hatással lesz. Akkor robban igazán a bomba, amikor a férjről vagy a feleségről kiderül, hogy a belső félelmek, szorongások és gátlások a házasságuk hetei, hónapjai és évei alatt is megmaradtak, ekkor kapcsolatuk sérülékennyé válik, és könnyen széteshet.

Mi olyat ad a házasság, amit az élettársi párkapcsolat nem tud nyújtani?

A házasságok csaknem hatvan százaléka tíz év után válással vagy különéléssel végződik. A magas arány miatt érthető, hogy sokan kerülnek a „házasodjanak újra vagy éljenek együtt” dilemmájába, választanak szexkapcsolatot vagy „hétvégi házasságot”, ezekről nincsenek statisztikai adataink, ám az emberek nem csak házasság és élettársi kapcsolat között döntenek ma már. A párok az utóbbira nem készülnek fel, nem jár tartós elköteleződéssel, hűséggel. Ebben az esetben nincsenek perspektivikus közös terveik, sokkal kisebb a gyermekvállalási kedvük, azaz kevesebb a közös felelősség. A házastársi kapcsolatban a gyermekek megnövelik a közös felelősségtudat felületét „hiszen ők a mi gyermekeink, mi felelünk értük, együtt hordozzuk őket”.

Mitől fosztják meg magukat ezáltal?

Attól, hogy az Istentől kapott harminc-ötven év alatt a hűséget krízisben, bajban, örömben, keresztek alatt és magaslatokban is megéljék. Nincs meg a közös teherhordozás, amelyet a fogadalomtételben holtomiglan-holtodiglan vállalhatnak. Viszont terápiás munkám alatt több olyan házaspárral találkoztam, akik húsz-harminc év után az élettársi kapcsolatra jellemző krízisekben szenvedtek. Sőt olykor az élettársi kapcsolatban lévő párokkal eredményesebben lehet együtt dolgozni, mint a házaspárokkal.