Lukács evangélista különös hangúlyt helyez evangéliumában a megvetett, számkivetett társadalmi csoportokra. Abban a korban ilyenek voltak például a szegények, gyerekek, nők, samaritánusok. Mindezt azért teszi, mert hangsúlyozni akarja, hogy Isten az elesett, hátrányosan megkülönbeztetett emberek mellé áll.

Heti bibliai szakaszaink sorában olvashatjuk a nagy vacsora példázatát (Lk 14,15–24), amelyben a gazda hiába hívja meg vendégeit, mert ezek a meghívottak egytől-egyig különféle kifogásokra hivatkozva kimentésüket kérik a vacsoráról. Ekkor haragra gerjed a gazda, és azt mondja: „Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat!” (Lk 14,21). Ennek fényében különösen érdekes arról olvasni ez előtt a rész előtt, hogy Jézus is vendégségben van (vö. Lk 14,1–11), ahol az őt meghívó vezető farizeusnak ugyanazokat a társadalmi csoportokat nevezi meg, mint amelyeket a példázatban: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg” (Lk 14,12 13).

Ma is nagyon sokan vannak társadalmunkban, közösségeinkben, akik szegények, megnyomorodtak, sánták, vakok és egyéb betegségektől terheltek. Őket kellene észrevennünk, rajtuk kellene segítenünk, mert ők azok, akik különösen rászorulnak a másik emberre, akiken keresztül és akik által azonban megtapasztalhatnák Isten lehajoló és könyörülő szeretetét. Jézus is azért jött, hogy beteljesüljön az ígéret: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Lk 7,22).