– Szlovákiában jobb az élet, mint idehaza – mondják sokan. Eljött a nap, amikor ezt is kideríthetjük. Vágfarkasd Galántától délkeletre, a Vág folyó jobb partján, sík vidéken fekszik. A települést már a XII. század elején is említik, Forcas néven. Onnan is kaphatta a nevét, hogy a Vág völgye mocsaras volt, nádas, erdő és füzes borította, így a farkasok (nádi farkas, azaz aranysakál) kedvenc tanyája lehetett. Nyolc órakor indulunk a pesti forgatagból: hosszú sorok, sok-sok kamion az autópályán. A határ közelében még ott a bizsergés, az izgalom, de éppúgy suhanunk keresztül, mint tettük ezt a Duna felett. Révkomáromba átérve egyelőre nem tapasztalom a „tényleg jobb itt” érzést. Az utakon sok a felújítás, lezárás, úttorlaszok. A szerencse mellénk áll, a napsütésben a jókedv is velünk marad.

A településre érve először a római katolikus templomot látjuk meg, szomorkás, rendezetlen környezetben. Az első járókelőt megszólítom: – Jó napot kívánok! Tudna útbaigazítást adni? – Dobrý deň – válaszol szlovákul a hölgy. Minden szláv tudásomat elővéve kérdezem: – Kde je reformovaná cirkev? – A katolikusra mutat. Mondom, ez nem az. Mutatja, hogy akkor tegyünk egy kört, ott lesz a másik templom a szomszéd utcában... – Ďakujem – köszönöm meg a segítséget. Néhány méterre valóban megpillantjuk a templom tornyát, kis megkönnyebbülés, mert itt már otthonos környezet fogad bennünket. A felújított templom, a háromszintes paplak, az óvoda, a gyülekezeti ház mind egy portán található. Nagy mosollyal jön Erdélyi Pál lelkipásztor: – Áldás, békesség! Jöjjenek csak, kezdjük az ebéddel!

Az Életke Református Óvoda ebédlőjében terített asztallal várnak bennünket a konyhásnénik. A gyerekek már csendes pihenőre mentek. – A környék legjobb szakácsát sikerült megnyernünk az óvodának – mondja a lelkész elégedetten. – Örömmel dolgozunk ilyen szép, jól felszerelt helyen – mutatkozik be Ilonka, a szakácsnő, akinek a munkáját Gyöngyi, a konyhafőnök segíti.

– Harmincöt éven át naponta jártam be biciklivel a szomszédos Negyedre, örülök, hogy most már itt dolgozhatok, szinte karnyújtásnyira az otthonomtól – mondja a szakácsnő. Azt kapjuk ebédre, amit az óvodások is: lencseleves, örömmel látom, hogy rakott krumpli lesz, az a kedvencem. Ebéd közben Erdélyi Pál lelkipásztorral már meg is idézzük a múltat.

MÚLTUNK A JÖVŐNK IS

Vágfarkasd lakossága 1577-ben fogadta el a reformációt. A község második, 1783 és 1785 között épült református templomát 1829-ben átalakították, a két oldalsó emeleti karzatot a szószékkel szembeni karzattal bővítették ki. A toronyórát 1855-ben építették be. Ennek felújított változata hamarosan újra felkerül a toronyba, az új, másfél méteres óramutatókat meg is mutatja nekünk Erdélyi Pál. A templomtornyot 1888-ban magasították meg a jelenlegi 32 méteresre, az orgonát pedig a századfordulón építették be. Két évvel később elkészült carrarai fehér márványból az úrasztala és a keresztelőmedence. A két nagyobbik harangot 1916 nyarán a hadsereg elkobozta. Ezeket 1922-ben pótolták közadakozásból: egy 530 kilogrammos és egy 320 kilogrammos harangot öntettek Nagyszombatban, a kisebbiket a II. világháború idején ismét lefoglalták.

Beneš rendeletei alapján 1947 januárjában Farkasdról 135 családot deportáltak Csehországba. 1947 és 1948 között 315 református hitű családot telepítettek ki Magyarországra, főleg Nagybánhegyesre. Az ő hiányuk ma is érződik. – A hívek száma napjainkban is csökken, sajnos mi is elöregedő település vagyunk, kevés gyermek születik, sok fiatal elköltözik, és csak kevesen jönnek vissza a szülőföldjükre – mondja a lelkipásztor. – Abban bízunk, hogy a szép új óvodában a gyerekeken keresztül a szülőket is elérjük. Egyre több olyan eseményünk van, ahova nem csak a gyülekezetünk tagjai jönnek el. A minap az óvoda igazgatónője ovisbált rendezett az udvaron, több mint kétszázan gyűltünk össze. Ötven tombolát sorsoltunk ki, szólt a zene, folyt a tánc, hajnalig tartott a bál – mutatja a mulatság helyszínét mosolyogva Erdélyi Pál.

A református óvoda udvarán sétálva szinte megirigyeljük a levendulabokrokat, a virágokat. – Van egy kertészetet működtető barátunk, tőle kaptuk a teljes növényzetet, öntözőrendszert. Most nyertünk egy ötvenezer eurós állami pályázaton, ha jövőre újra ellátogatnak hozzánk, hatalmas hajók lesznek itt, a focipálya helyén, csúszdákkal, különféle játszóelemekkel. A focipálya átkerül a paplak udvarára, én ugyanis nagyon támogatom ezt a sportot. Magam is fociztam, a serdülők (U15) helyi csapatának voltam edzője kilenc éven át. Az össz magyar diákbajnokságon döntőztünk is Budapesten, magam játékvezetői képesítést szereztem Tatabányán, Kassai Viktor irányításával – mondja büszkén Erdélyi Pál. A társalkodóban elhelyezett kupák, érmék mind a foci szeretetéről árulkodnak. A labdajáték csocsóasztal formájában is megtalálható. Fotós kollégánk beveti magát a játékba, de rögvest kap is egy gólt a korábbi edzőtől.

A nagy, rendezett udvarban található a szintén megújult gyülekezeti ház, amely sokak kedvenc helye. Itt nem csak bibliaórák, vasárnapi iskolák vannak, a dalárdának is ez a próbaterme. A bibliaórát ma a lelkipásztor nélkül tartják meg a kerékpárral érkező asszonyok. – Megyek, elnézést kérek tőlük. Lelkes kis csapat, jó ez a közösség, asszonyainkra nagyon rászorulunk, szeretetvendégségnél kiveszik a részüket minden előkészületi munkából, egy ilyen bibliaköri alkalom pedig jó lehetőség arra is, hogy hitünk elmélyítése mellett ezeket a szolgálatokat is megtervezzük. A járványban ők is hiányoztak egymásnak, várták már az alkalmakat – szedi lépteit a lelkipásztor.

A Covid idején a vágfarkasdi reformátusság is online hallgatta az istentiszteleteket. A veszély elmúltával lett volna igény a további online közvetítésekre, de a harminctagú presbitérium úgy döntött, ne a kényelmi szempontok győzzenek, hiszen a közösséget meg kell élni. Az idén 240 éves templomot leginkább a vasárnapi istentiszteleteken látogatják. A templomban az ismerős hagyomány, miszerint az asszonyok és a férfiak más-más padsorokban ülnek, a fiatalok pedig a karzaton, máig él. – A két női padsoron kívül a harmadikban, az úrasztalával szemben ültek valamikor az úriasszonyok, valamint a módosabb gazdák feleségei. Itt pedig az énekkarunk, rájuk nagyon büszkék vagyunk – kalauzol Erdélyi Pál.

– A környéken már nem nagyon vannak dalárdák. A mi tizenhét fős férfikórusunkból kerülnek ki a gyülekezet húzóemberei, minden nagyobb egyházi, községi rendezvényen énekelnek, a kórustalálkozókon is lelkesen részt vesznek. A dalárda átlagéletkora hatvanöt év. A fiatalok azt ígérgetik, hogy majd nyugdíjasként ők is csatlakoznak a kórushoz… Farkasdon volt régen egy szólásmondás: a férfiember egyik legnagyobb kiváltsága az, ha disznóölővé és dalárdataggá válhat. Ma már disznóvágások sem nagyon vannak a faluban, de abban bízunk, hogy a dalárdánk még sokáig megmarad. Galántán minden évben megrendezik a Felvidéki Magyar Kórusok Országos Találkozóját (Kodály-napok). Három hete tizen-egynéhány kórus jött egész Szlovákiából. A program részeként a környékbeli gyülekezetekbe látogat egy-egy kórus, hozzánk a fülekiek és a pelsőciek jöttek. A szeretetetvendégségen a mi dalárdánk is életre kelt, megható, hangulatos este volt – meséli.

A templom belső falán új emléktábla tűnik fel, a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából avatták. Az istentiszteletek látogatottságával elégedett a lelkipásztor, hiszen a vasárnap délelőtti alkalmakra viszonylag sokan összejönnek, különösen azokon az évfordulókon, amelyeken az elhunytakról is megemlékeznek.

JÉZUS KRISZTUS TEGNAP, MA ÉS MINDÖRÖKKÉ UGYANAZ

Erdélyi Pál édesapja, a negyedszázada elhunyt idősebb Erdélyi Pál harmincegy éven át volt az ógyallai-bagotai gyülekezet megválasztott lelkipásztora, esperese. Az ő helyét vendéglátónk húga, Erdélyi Flegel Tímea vette át. – Annak a kornak is megvolt a maga nehézsége, de nyugodtabb volt a lelkipásztori élet. Édesapám a kommunizmus idején szolgált. Élete vége felé jött a változás. Akkoriban a lelkész csak az alapszolgálatokat végezhette, sokszor még azt is korlátozták. Nehéz volt bevonni a gyerekeket, az egyházat nem engedték be az iskolába, a hittanórákat a többség a paplakon tartotta. Ma a sok adminisztráció miatt sokkal több feladat hárul egy-egy lelkészre. A nagyapám is lelkész volt – teszi hozzá Erdélyi Pál. A parókián a lelkipásztor nagyapjának a régi felvételeit is megnézzük, aki Alsó- és Felsőgelléren, illetve Bogyán, a Csallóközben volt lelkész, több mint ötven éven át. Irigykedve mutatja a falon lévő fotókon, hogy a nagypapa mögött harminc konfirmandus vonul. Vagyis a kommunizmus idején többen konfiráltak. – Most ebben a nagy faluban tízen voltak. De örülünk, mert volt, amikor csak hat-hét fiatal konfirmált – mondja. – A felmenőim nem várták el, hogy lelkész legyek, mégis valahogy belenőttünk ebbe a hivatásba. Ha megkérdezték, mi akarok lenni, azt válaszoltam, pap, vadász és focista. De folytassuk a beszélgetést a nappaliban…

A Vágfarkasdi Református Keresztyén Egyházközség háromszintes lelkészi hivatala 1968–72 között épült. A parókia a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház területén lévők között a legnagyobbak közé tartozik. Az épület magába foglalja a hivatali részleget, a közösségi helyiségeket, a mindenkori lelkipásztor lakrészét. Az elmúlt években a felvidéki egyház építkezési kerete is hozzájárult az épület korszerűsítéséhez, ugyanakkor több anyaországi pályázaton is sikerrel vettek részt.

„LEGYEN A HATÁR BÁRHOL, ADDIG MIÉNK EZ A HON”

Vágfarkasdon az egyházi élet és a magyarság összekapcsolódik. A nemzeti ünnepeket, a megemlékezéseket egyházi keretek között is megülik a helyi magyarok. Azt is mondhatnánk, hogy a református egyház a magyarság központja. – Nem is tudom, melyik püspöknél olvastam, amit azóta is vallunk: „Két súlyos örökségünk van, egyik a református hitünk, a másik pedig a magyar mivoltunk, és ezt a két örökséget komolyan vállalnunk kell.” Mi vállaljuk is. Ha valaki bejön a templomba, a magyar zászlót is látja. Magyarságunk megtartásának érdekében épült az óvodánk is – hangsúlyozza.

A történelemóra végére megérkezik Erdélyi Anita, az Életke Református Óvoda megálmodója, intézményi lelkésze.

– Egyházközségünk örömmel és hálásan üdvözölte Magyarország kormányának 2016-ban kezdődő, határon átívelő óvodaprojektjét. Géresi Róbert akkori püspökhelyettessel, jelenlegi püspökünkkel sikerült körvonalazni a szándékot, hogy itt is önálló intézményként működjön a református óvoda. A Vágfarkasdi Református Keresztyén Egyházközség presbitériuma 2018 nyarán egyhangúan megszavazta a projektet, a templom mellett lévő egykori iskola épületét és udvarát jelölve ki. Ezzel a farkasdi református templom árnyékában olyan lelki és pedagógiai központ alakulhatott ki, amelyre nemcsak az egyházközség, de a falu is büszke – idézi fel Erdélyi Anita lelkésznő. A három óvodai csoport befogadására alkalmas gyönyörű épület Csémy Olivér építész és fia, Krisztián munkáját dicséri. Az Életke Református Óvoda 2021. szeptember 1-jén kezdte meg a működését tizenegy fős kis csapatával és 55 gyermekkel.