Bogi néni hangos veszekedésre lépett be a gyülekezeti terembe, ahol a vasárnapi gyerekfoglalkozásokat tartották. Nem volt még ott más, csak Tilda meg Menyus, és éktelenül harcoltak valamiért.

– Nem, Tilda, az nem a tied!!! Add ide!

– Nem adom! Én is játszani akarok vele!

– De nem lehet! Értsd meg: nem lehet!

– Gyerekek! Gyerekek! – szólt közbe Bogi néni, és óvatosan szétválasztotta a birkózókat. – Mi ez a nagy csetepaté?

– Tilda elvette a Happomat! – méltatlankodott Menyus.

– Nem vettem el! Mert ide se adtad!

– Persze, hogy nem! – bólogatott Menyus. – Mert én is ajándékba kaptam. És ajándékot nem illik továbbadni, igaz, Bogi néni?

– Igaz – bólintott a hittantanár néni –, de kitől kaptad a Happot? A szüleidtől?

– Jaj, nem. Vagyis tőlük is kaptam párat, elég jó kis Happokat. Mert képzeld, amikor kiderült, hogy milyen szomorú vagyok a Happok miatt, újra elkezdték gyűjteni nekem anyáék!

– Újra?

– Igen, mert ugye, hogy elcseréltem az összeset, azt hitték, hogy engem már nem érdekelnek a Happok. De kiderült, hogy mégis. Szóval most már nekem is van egy pár Happom megint.

– De nekem nem adsz egy darabot sem! – szólt közbe Tilda.

– Mondom, hogy én is kaptam! – magyarázta Menyus türelmetlenül.

– Kitől kaptad?

– Renitől – ragyogott fel Menyus arca. – Mert ugye múltkor azt mondtad, hogy ne irigykedjek rá, hanem inkább játsszunk együtt. És tényleg együtt is játszottunk. Elmeséltem neki, hogy mennyire hiányoznak a Happjaim. Erre Reni azt mondta, nem kell, hogy hiányozzanak, mert elmehet hozzám vendégségbe az a Happ, amelyiket csak akarom. És én elhoztam a jegeset meg a tüzeset.

– Igeeen! – visított fel Tilda. – A tüzes nekem is nagyon tetszik! Annyira szeretnék vele játszani!

Menyus mondani akart valamit, de Bogi néni megelőzte a kérdéssel.

– És miért is nem játszhat Tilda a tüzes Happal?

– Mert nem az enyém.

– De vendégségben van nálad, nem? Szerintem nyugodtan játszhatna vele egy kicsit Tilda is. Reni biztos nem bánná. Úgy gondolom, hogy ő nagyon jószívű kislány lehet.

– Igen, az – ismerte el Menyus. – És én is az vagyok. Csak féltem a tüzes Happot.

– Ne féltsd! Tilda szerintem tud vigyázni rá. Ugye, Tilda?!

– Persze! Mert nekem is van jó néhány Happom! Tudom, hogy kell rájuk vigyázni.

– Tényleg? És milyen Happjaid vannak?

– Van az orkán, ami hatalmas szélvihart tud kavarni…

– Az az, amelyiknek olyan hosszú, ezüst haja van… – sóhajtott nagyot Menyus.

– Aha – bólintott Tilda. – Szeretnéd? Elmehet hozzád vendégségbe, ha akarod.

– Igen, igen! Meg a villámkezű! Az meg azért kéne, hogy segítsen a féllábúnak, ha esetleg azt is kölcsönadnád…

– Persze – bólogatott Tilda –, szívesen kölcsönadom. Addig meg nálam lehet a tüzes, ugye?

– Hááát… Öööö…

– A szeretet jóságos – szólalt meg halkan Bogi néni. – Ami jelentheti azt is, hogy jószívű. Mint Reni meg Tilda…

– Meg én! – kiáltotta Menyus, és Tilda markába nyomta a tüzes Happot. – De azért vigyázz rá, jó?!?