Milyen volt a gyerekkora?

Régi bagaméri szegénycsaládból származom. Szüleim magyar anyanyelvű romungrók voltak. Ahogy mások a faluszéli cigánytelepen, ők is vályogvetéssel foglalkoztak. Nem fizetett jól, egyre nincstelenebbek lettünk. Húst vagy csokit legfeljebb fizetésnapon láttunk, de ezt is akkor, amikor apám már Pestre járt aszfaltozni.

Volt bármilyen vallásosság a családban?

Nem jártak el templomba se a szüleim. De mint minden ottani cigány család, abban az egyben istenfélők voltak, hogy a gyereküket megkereszteltették a református templomban.

Bagamér hagyományosan református falu, nálunk a cigányság nagy része megkeresztelt református, ami persze még nem jelent hitéletet.

Hogyan alakult a munkavállalása?

Már 14-15 évesen a Ganz MÁVAG kötelékében dolgoztam Budapesten, utána a Debreceni Konzervgyárban volt állásom. A rendszerváltozás után a gyárbezárásokkal sok cigány elvesztette az állását, de nekem folyamatosan volt munkám. Kellett is, mert ’85-ben megházasodtam, és hamarosan két gyermekünk is született… 2010 után időnként jól jött a közfoglalkoztatás, mert a világválsággal megcsappant a munkalehetőség. De ha mást nem, napszámot mindig találtam magamnak a mezőgazdaságban és az építőiparban. Évek óta koordinátor vagyok a Fókuszban a gyermek elnevezésű országos projekt bagaméri programjában. Ez a Felzárkózó települések program egyik része. Teendő bőven van, a Jelenlét Ponton kisgyermekes családokat karolunk fel. Nálunk ma már kilencven százalékban romák születnek.

Hogyan került szorosabb kapcsolatba Istennel?

Az ezredforduló tájékán volt itt egy felemás cigány ébredés. Pünkösdista jellegű kisegyházak jöttek ide cigánymissziós munkát végezni. Sok roma hallgatta őket, de a legtöbbük hátat fordított az egésznek, amikor az egymással nem egyetértésben dolgozó karizmatikusok egyszer csak félbehagyták itt a munkát. Viszont voltak, akiket ez a csalódás vezetett el Jézushoz, engem is. 2002 körül jutottam igazi hitre. Főleg ez a jeremiási Ige vezetett: „Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is és utódaiknak is…”

Mi változott az életében?

Azóta például a feleségemmel békességben tudjuk megvitatni a fölmerülő kérdéseket. Addig is szerettük egymást, de sokszor vitatkoztunk, akár semmiségeken is. Rájöttem, hogy bűn merő szórakozásból összeveszíteni egymáshoz közeli embereket. Nem maradtam bajkeverő, inkább az kezdett érdekelni, hogyan békítsek össze másokat. Megtérésemkor azt is szívemre helyezte az Úr, hogy a cigány népből minél többeket odavezethessek hozzá. A reményemet, hogy ez teljesülhet, a János 15-ből merítem: „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek és megadatik nektek.”

Mutatkozik eredmény?

A neopünkösdisták után sikerült egy húsz-harminc fős hívő magot átmentenem, akik továbbra is akarták a házaknál tartott cigány bibliaórákat. Felismertem, hogy megbízható, kiforrott pásztorolásra is szükség van. Iszlai Gergely, a református szeretetszolgálat debreceni irodavezetőjének tanácsára Gregussné Buzás Irénhez, a Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziós lelkipásztorához fordultam. Nagyon jól jártunk vele. Hol ő jött ki hozzánk, hol mi mentünk Debrecenbe, regionális cigánymissziós evangelizációkra, mélyülhetett a hitünk… Ma a jelenlegi lelkész, Petróczi Szabolcs tartja a cigánymissziós bibliaóráinkat minden szombaton. Már nem családoknál, mint korábban, hanem a gyülekezeti házban. Azon vagyunk, hogy fokról fokra beljebb kerüljön ez a csoport a gyülekezetbe.

Miközben ezt az interjút adja, a háttérben zajlik a gyülekezet bejárós napközi gyerektábora…

A lelkipásztorunk azért is szereti, ha én is itt vagyok segítőként, mert szerinte akkor más cigány szülők is bizalommal hozzák a gyerekeiket. Mára a bizalom már kialakult, ezért is van itt nyolcvan gyerek. Ráadásul lesz a nyáron még egy turnus. Mindkettőben ott van néhány a nyolc unokámból.