Volt vallás- és történelemtanár, a kolozsvári kollégium szakiskolájának igazgatója, gyülekezeti lelkész, most az egyházkerület tanügyi referense. Melyik munkakör áll a legközelebb a szívéhez?

Fontos megkülönböztetni a szakmát, a hivatást a beosztástól, az adott körülmények között betöltött tisztségtől. A kérdésben felsoroltak közül az intézményvezető vagy a tanügyi referens nem a személyes identitásomat határozzák meg, noha természetesen mindennek hatása van az életünkre, hanem egy bizonyos feladatkör. Ezzel szemben lelkipásztornak vagy pedagógusnak lenni az identitásomat és személyiségemet mélyen meghatározó hivatás, amely egykoron választás volt, mára már a lényemnek meghatározó alkotóeleme.

Hogy e kettő közül melyik áll közelebb szívemhez, nem tudnám megfogalmazni. Olyan ez, mintha azt kérdeznék tőlem, öt lányom közül melyiket szeretem jobban. Talán jobb lenne arról beszélni, hogy e két meghatározó hivatás hogyan egészíti ki egymást és bontakozik ki együttesen az életemben. Az élő Krisztus hirdetése meghatározza a pedagógiához való viszonyomat, és fordítva is, a pedagógia szerves része az igehirdetésemnek, keresztyén életemnek.

Többször járt Hollandiában tanulmányúton. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Külföldi útjaim értéke nem abban rejlett, hogy a nyugati teológiákon mindent megvilágítottak és elmondtak, hanem sokkal inkább abban segített, hogy a sajátos erdélyi keresztyénségünket tudjam más fényben látni. Az önreflexiót tette számomra lehetségessé e tapasztalat, és hiszem, hogy igazán ez képezi a fejlődés alapját. A számos személyes és szakmai kapcsolat, a betekintés a tudomány élvonalába és a különböző kultúrákkal való találkozás meghatározó élmény volt számomra. A külföldi utak hozzájárultak ahhoz, ahogyan az itthoni szolgálatomat végzem. A legnagyobb hatást azonban a tapasztalataim formáló és gazdagító ereje gyakorolja életemre, az a hitbéli megerősödés, amelyet a hiteles keresztyén értékrendet képviselő emberekkel való találkozás eredményezett.

Tavaly télen leégett a kidei parókia. Hogyan érintette mindez a családot?

Meghatározó élettapasztalat volt mindannyiunk számára. Sok minden átértékelődött azóta az életünkben. Újra felismertük a jézusi szavak mélységét és igazságát: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre…” (Lk 10,41–42). Több területen gazdagodott a családunk, és erősödött az Istenbe vetett hitünk. Ugyanakkor változott és épült az emberi jóságról alkotott képünk a számos ember és gyülekezet szeretete révén. Az újjáépítési munkálatok már több mint egy éve tartanak. Ez időszakban egy légtérben élünk öt kislányunkkal, és ez csodálatosan összekovácsolta a családunkat. Egy ilyen esemény nem múlik el nyomtalanul a lelki és szellemi életünkben sem. Egyik hajnalban arra ébredtem, hogy tűzoltóautók pumpájának hangját hallom, és rögtön rohantam az ideiglenes lakásunk udvarára, majd felismertem, hogy csak mosógépünk végezte a ruhaszárítást… Vajon mi lehet a gyermekeink szívében – ez továbbra is kérdés. Ám tudjuk, hogy az Úr gyógyító terápiája az egy légtérben élő hét személyre sajátos módon hat. Valóban kevésre van szükségünk a szó szoros értelmében is. Tárgyainknak és tulajdonainknak vagyunk a rabjai, és úgy érezzük, hogy ez a tapasztalatunk részben helyreállította az anyagi világ hatása alatt megbomlott értékrendet. Nincs megrendítőbb és felszabadítóbb élmény annál, mint amikor felismered, mennyire Isten kezében, az ő tenyerében, az ő markában vagyunk…

Kidei lelkipásztor, tanügyi referens, többgyerekes családapa. Miként lehet mindezt összeegyeztetni?

Nem lehet. Mégis így kell nekünk élni és szolgálni. Nem tudok jó tanácsot adni e tekintetben. Az életem olyan területéről van szó, ahol naponta igyekszem megtalálni a különböző szerepek és megbízatások, hivatások közötti egyensúlyt.