Nagy érdeklődéssel vettem fel a kapcsolatot Csikós Imre intézményvezetővel. A kilencvenes évek végén jómagam is részesülhettem abban a kivételes munkában, hogy a nappali tagozatos diákok oktatása mellett hetente két este felnőttek középiskolai oktatását végeztem. Csupa pozitív élményre és hálás felnőtt emberekre emlékszem azokból az időkből. Az út – amíg a fárasztó napi munka, a rájuk várakozó család vagy a kilátástalan élethelyzet közepette teljesítik a követelményeket – egyáltalán nem könnyű. Azonban végül az eredmény, a megszerzett érettségi bizonyítvány büszkeséggel és önbizalommal tölti el őket. Emellett végtelen hálával és köszönettel adóznak pedagógusaiknak, akik éveken át támogató, motiváló segítőként kísérték felnőtt diákjaikat. Több megható pillanat jut eszembe nekem is. Így hát izgatottan vártam, hogy manapság milyen tapasztalatokkal találkozom, kik, miért, milyen elhatározások mentén szeretnének felnőttként újra iskolapadba ülni.

AKI NEM ÁLL RAJTHOZ, AZ NEM ÉR CÉLBA

– A felnőttoktatás már a két világháború között is a része volt a magyar oktatási rendszernek. Virágkorát a Kádár-korszakban élte. Napjainkban a nem tanköteles korúak iskolarendszerű esti gimnáziumi és általános iskolai képzése egyre kisebb teret kap – kezdi a beszélgetést Csikós Imre, aki történelem szakos tanár.