– Tilda! Menyus! Szeretnék kérdezni tőletek valamit – vonta félre gyerek-istentisztelet után az unokatestvéreket Bogi néni. – Mi történt a nagymamátokkal? Nem volt imakörön, és most sem láttam a templomban. Csak nem beteg?

– Neeeem! - rázta a fejét egyszerre a két gyerek. – Egyáltalán nem beteg.

– Akkor valami más baj van? – érdeklődött a lelkésznő. – Nagymamátok mindig itt van a bibliaórán, meg a vasárnapi istentiszteleten is.

– Nem! Nem! Nagyival nincsen semmi baj! Ne tessék aggódni! – próbálta megnyugtatni Bogi nénit Menyus.

– De Kunigunda néni! Na, őt elkapta az ideg! – el magát Tilda.

– Kunigunda néni? – kérdezte a lelkésznő. – Ő kicsoda? Nem ismerem.

– Jobb is! – legyintett Menyus. – A nagyi barátnője. Mindig csak panaszkodik. De mindig. Érted, Bogi néni, állandóan.

– Értem – bólintott a lelkésznő. – Milyen ideg kapta el? És mi köze van ehhez a nagymamátoknak?

– A nagyinak semmi – rázta a fejét Tilda. – Nem miatta lett ideges Kunigunda néni. Hanem a lánya miatt. Vagy a fia miatt? – bizonytalanodott el Tilda, és kérdőn Menyusra nézett. – Mind a kettő miatt. De nem csak miattuk. Mert tudod, Bogi néni, Kunigunda néni mindig csak panaszkodik, meg szidja a gyerekeit, ilyenek meg olyanok, hogy rá se néznek, ha meg eljönnek, akkor alig maradnak, mert mindig futnak, és hogy nincs is rendes munkájuk, mert mi az a hóm ofisz, rendes ember bemegy az irodába dolgozni, ezek meg csak nyomogatják otthon a számítógépet. Ilyeneket szokott mondani a Kunigunda néni. Meg biztos mást is, mert azt mondta a nagyi, hogy amikor mi ott vagyunk, még vissza is fogja magát.

– Pedig a nagyi szerint tök rendes gyerekei vannak Kunigunda néninek – szólt közbe Tilda is. – Csak ő mindig a rosszat látja mindenben. Mondta is neki a nagyi, hogy a szeretet nem rója fel a rosszat (1Kor 13,5). De hiába, Kunigunda néni csak legyintett, hogy szeretet, ugyan, szeretet, és csak folytatta tovább.

– Igen, és ha nem a gyerekeire panaszkodik, akkor valaki másra – bólogatott Menyus –, és most már annyit panaszkodott, hogy elkapta az ideg, és nem szabad neki felkelnie. A nagyi meg elmegy hozzá mindennap, hogy vigyázzon rá, nehogy elkapja megint, mert az nagyon veszélyes tud lenni.

– Akkor nagymamátok a barátnőjét ápolja? – Bogi néni. – Nagyon rendes tőle.

– Igen – bólintott Menyus, de látszott, hogy valami máson jár az agya. – Te, Bogi néni... Mi lesz, ha engem is elkap az ideg?

– Miért kapna el?

– Hát mert én is elég sokat szoktam panaszkodni Rolira. Mert mindig csinál valami rosszat, amivel halálra idegesít. És énis szoktam vele veszekedni, mint Kunigunda néni a gyerekeivel. Lehet, hogy a végén én is ilyen ideges leszek?

– Nem hiszem, Menyus – simogatta meg a kisfiú fejét Bogi néni. – Mert az igaz, hogy sokszor összeveszel Rolival, meg a szemére is hányod, ha valami nem tetszik neked, de azután mindig kibékültök.

– Igen! – Tilda is. – Csak egy kicsit vesztek össze.

– Hát köztünk tényleg sosincs örök harag... – el Menyus. – szerintem Kunigunda néninek is ez a baja – a homlokára. – bántja mindig az ideg. Az örök harag miatt. Hogy összevész mindenkivel. Pedig egyszerű ez! Csak ki kell békülni egymással, és kész!