Az itteni reformátusság kényszerű önállósodása az első világháború lezárását követően kezdődött: alig ült el a csatazaj, amikor seregszemlére gyűltek össze az alsó-baranyai, bácsi, bánáti, szlavóniai gyülekezetek képviselői. Áttekintették helyzetüket, és a megüresedett esperesi tisztre megválasztották Kontra János (1858–?) csúzai lelkészt. Ő viszont két év múlva lemondott, így a következő tanácskozáson a frissen megalakult – a bácskai, bánáti, szerémségi és drávaszögi gyülekezeteket, valamint a szlavóniai és murántúli református diaszpórákat magában foglaló – Szerb–Horvát–Szlovén Királysági Református Egyházmegye új vezetőt választott Klepp Péter torzsai (1884–1927) lelkipásztor személyében.

Nehéz időszak volt ez, a megfeszített munka és a ránehezedő terhek hamar felőrölték a fiatal főesperes szervezetét. Öt esztendővel a megválasztása után tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utóda barátja és harcostársa, Ágoston Sándor bácsfeketehegyi lelkipásztor lett.

Ágoston Sándor (1882–1960) Kórógyon kezdte a szolgálatát segédlelkészként, majd ugyanitt rendes lelkész lett. 1917-ben Eszékre ment át, de két év múlva visszatért Kórógyra. 1921-ben a szülőfalujába hívták meg lelkésznek, a halálig ott működött. 1928-ban lett a Jugoszláv Királysági Református Egyház főesperese, majd 1933-tól első, a szerb hatóság által is elismert, hivatalosan beiktatott püspöke.

Amikor 1942-ben a Délvidék visszatért az anyaországhoz, a bácskai és a drávaszögi reformátusság egyházszervezetileg a Dunamelléki Egyházkerületbe tagolódott be. A második világháború lezárása után az újraalakuló Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház élére ismét Ágoston Sándor állt. Akik ismerték őt, becsülték puritánságát, nagyfokú szervezőkészségét. Kiváló igehirdetőként tartották számon. Halála előtt még megírta kortörténeti szempontból rendkívül érdekes önéletrajzi írását. Alakját Orosz Attila bácsfeketehegyi lelkipásztor örökítette meg nagyszerű kötetében, amely Egy püspök élete címmel jelent meg.

A második világháború idején a délvidéki reformátusság igencsak szétszóratott. A bácskai és drávaszögi gyülekezetek visszatértek a Dunamellékhez, ám a szlavóniai és bánsági reformátusok a megváltozott politikai határok miatt átmeneti önállóságra voltak kénytelenek berendezkedni. Mivel a Bánság német katonai igazgatás alatt állt, az itteni reformátusok megalapították a Bánáti és Szerbiai Református Keresztyén Egyházat, ennek püspökévé pedig Gachal János (1881–1944) torontálvásárhelyi lelkipásztort, a Keleti Református Egyházmegye addigi esperesét választották meg. Gachal püspök Szatmárnémetiben töltött segédlelkészi éveit követően Mikolára, majd Pancsovára került lelkésznek. Innen hívta meg 1922-ben lelkipásztorának a debeljacsai (torontálvásárhelyi) gyülekezet.

Szerteágazó lelkészi szolgálata mellett tevékeny szerepet vállalt a falu társadalmi életében is. Emiatt 1944 őszén a szerb partizánok ismeretlen helyre hurcolták, majd kivégezték. Életéről, mártírságáról szól Matuska Márton Megvert pásztorunk című könyve. Ahogy a Bánságban, úgy a Független Horvát Államban is önszerveződésre kényszerültek az ott rekedt reformátusok. Gyülekezeteik zömében Szlavónországban voltak, de éltek reformátusok Zágráb környékén is. Az egyházmegye élén ekkor Stadler Géza (1873–1943) rétfalusi esperes-lelkész állt, aki 1941-től a hamarosan bekövetkező haláláig főesperesként irányította az egyházat. Stadler főesperes 1910- ben Becsmenbe került helyettes lelkésznek, innen Nyékincára ment át, ahonnan 1916-ban Rétfalura hívták meg rendes lelkipásztornak. 1933-tól volt a Nyugati Református Egyházmegye esperese.

Az Ágoston Sándor halálával megüresedett püspöki tisztre a gyülekezetek 1961-ben Csete K. István (1907–1996) pacséri lelkipásztort választották meg. Őt kápláni éveit követően 1935-ben Kórógyra hívták meg lelkipásztornak, ahonnan 1937-ben hívta meg rendes lelkészéül a pacséri gyülekezet. Egészen a nyugdíjba vonulásáig szolgált itt. Mielőtt az országos egyház püspökévé választották, a Bácskai Református Egyházmegye esperese volt. Püspöki tisztét huszonegy esztendőn keresztül viselte. Nevéhez fűződik az egykori református árvaház épületének konferencia-központtá alakítása.