Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Lányi Gábor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének habilitált egyetemi docense (VIII. 31-ig) és Bella Péter református lelkész (IX. 1-től) osztják meg velünk gondolataikat.
A tehetségprogramban az ország intézményeiből azok a tanulók vesznek részt, akiket kiemelkedően érdekel a történelem, a biológia, a fizika vagy a kémia. Négy hétvégén olyan tudásra tehetnek szert a diákok, amelyre tanórai keretekben valószínűleg nem adódna lehetőségük – mondja Tóth Imre, a Kecskeméti Református Gimnázium Bonis Bona díjas igazgatóhelyettese.
Az imaszolgálattal céltudatosan a szabadító Istent kerestük, hogy ő ránk találhasson és felszabadulhassunk, valóban szabadok lehessünk. Mert mi a valódi szabadság? Nem valaminek a hiánya. Nem akkor vagyunk szabadok, felszabadultak, ha nincs nehézség, nincs kötöttség, nincs megméretés, hanem ha az életünk a helyén van!
Nagy érdeklődés kísérte az első Protestáns Sokadalom rendezvényét. – Fontos, hogy legyenek efféle, a reformátusokat és az evangélikusokat egymáshoz közelebb hozó eseményeink. Különösen tetszik, hogy megmutathatjuk magunkat az állami ünnepre szervezett forgatagban – mondja Sárosi Dániel orgonaművész, az egyik fellépő.
A kritika feldolgozása sohasem egyéni feladat, az Újszövetség közösségben gondolkozik, mi pedig túlságosan individuálisan. Legyenek barátok, lelki testvérek körülöttünk, akik segítenek helyre tenni az elhangzottakat, jól ismernek, tudják, hogy helytálló volt-e a vélemény, miben kellene változtatnunk, mit engedjünk el a fülünk mellett, és ebben segítenek is – mondja Pataki András Dávid budapest-fasori lelkipásztor, egyetemi oktató.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. Ebben a belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az együtt töltött időt gazdagítják a közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönző elmélkedések. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást nyújt a szöveg jobb értéséhez.
Az evangéliumot megpróbáljuk a mai kor emberéhez valamilyen formában eljuttatni, új köntösbe bújtatni, hogy az közérthető legyen, hogy az épülésünkre lehessen – vallja Kiss Miklós, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos ifjúsági szervezetének, a Fiatal Reformátusok Szövetségének elnöke. Céljuk a keresztyén fiatalok országos közösségének erősítése.
Miháltz Elek nagytiszteletű úr nem csupán prédikációkkal, majd méltó halotti orációkkal táplálta ötven éven át Magyarvalkó népét, hanem korának egyik leghíresebb és legnagylelkűbb pomológusa volt. – Fontos, hogy az igazi lelkek pásztorai minden időben – képletesen szólva – gyülekezeti tagjaik „pomológusai”, almáskert-telepítői legyenek, gazdagító, tápláló gyökerekkel!
A keresztyénséget eldobható arculati elemnek tartó közéleti és celebipari szereplők korában érdemes hangsúlyozni, hogy Balczó András akkor is vállalta a hitét, amikor az számára hátrányos volt. Neki nem pusztán szirupos szavakat, hanem egész életet formáló elköteleződést jelentett és jelent a keresztyénség.
A tehetséggondozás teljes embert kíván. Eredményességéhez nem elég a rutin, szükséges az önképzés is. De nem feltétlenül a siker a fő cél, hanem hogy ez örömöt szerezzen a gyereknek: személyisége fejlődjön, teljesedjen – vallja a hivatását szenvedélyes szeretettel művelő, többszörösen kitüntetett tehetséggondozó mesterpedagógus, Tófalusi Péter.
A Ráday Könyvár régikönyv-kiállítása bemutatójaként vettem kézbe egy ritka becsű kincset a Múzeumok Éjszakáján. Nem a kora teszi igazán értékessé John Bunyan A zarándok útja című, bibliai elemekben gazdag regény első kötetének 1867-ben megjelent, gördülékeny magyar fordítását, hanem a mű sok akkori fiatal lélekre gyakorolt hatása.
A XVIII. századi tudós, költő Kalmár György szép kifejezésével „drágakőnél gyönyörűbb” édes anyanyelvünket gyakran keseríti pontatlan, félreérthető fogalmazás, idegenszerűség, stílustalanság. A beszéd, az írás szürkül, gondot okoz a megfelelő szó meglelése. Anyanyelvi kapuőr rovatunkban Arany Lajos óvja-védi közös kincsünket.
– Hiszen te mondtad, hogy a szeretet mindent hisz. – Igen, de nem azt mondtam, hogy hiszékeny. Az Ige nem arról szól, hogy a szeretet minden butaságot elhisz. Hanem inkább arról, hogy hiszünk és bízunk egymásban. – Pontosan erről van szó! – kiáltott fel Menyus. – Én bízom Kendében! Hogy tiszta jófejségből figyelmeztetett.
– Az Istennel való kapcsolatomban sokat jelentett a konfirmációm, az ott kapott áldás a mai napig vezérigéje az életemnek: „Harcold meg a hit nemes harcát…”. Miskolci nevelőim és tanáraim még közelebb vittek Istenhez, mélyítették az elköteleződésemet. Pályaválasztáskor két út állt előttem: lelkipásztor leszek vagy gépészmérnök, mint édesapám. Az Úristen a lelkészi hivatás felé terelgetett.
... nélküli párkapcsolatokat az esetlegesség, a pillanatnyi hangulat irányítja, pontosabban hagyja hánykolódni bizonytalanságban. Az elköteleződés olyan döntés, amellyel egészen új szintre emeljük a társkapcsolatunkat. Téged választottalak, és mindenki más kizárva. Neked adom magam egészen, testestől-lelkestől és visszavonhatatlanul.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.