Kezét tördelő, szemét lesütő, belül gyomorgörcscsel, frusztráló kérdésekkel küzdő fiatal. Ismerős ez valahonnan? Nekem nagyon is! A lelkigondozói beszélgetésekben, a csoportalkalmakon vagy bármely társas viszonyban azt vettem észre, hogy a tizenés huszonévesek borzasztóan sokat szoronganak. Többeknek a gyomorgörcs nem csupán szófordulat, hanem valósan, orvosilag is igazoltan krónikus emésztési betegséget okoz ez a belső feszültség. De mindez nemcsak a fiatalokra, hanem a mai társadalmunk túlnyomó részére is igaz: a stressz, a feszültség, a szorongás lelket, testet, kapcsolatot nem kímélő módon van jelen az életünkben. De ha ez így van, akkor mi a megoldás? Hogyan lehet felszabadult életet élni? Ezekre a kérdésekre kerestük a megoldást a Református Fiatalok Szövetségének idei nyári táborában.

A Balatonszárszón töltött öt nap alatt kétszázötven résztvevővel a reggeli csendességekben, az igei tanításokban, a csoportbeszélgetésekben, az esti evangelizációkban, a bizonyságtevőkkel, a Nikodémusok éjszakájával, a személyes beszélgetések, lelkigondozások alkalmával, az imaszolgálattal céltudatosan a szabadító Istent kerestük, hogy ő ránk találhasson és felszabadulhassunk, valóban szabadok lehessünk. Mert mi a valódi szabadság? Nem valaminek a hiánya. Nem akkor vagyunk szabadok, felszabadultak, ha nincs nehézség, nincs kötöttség, nincs megméretés, hanem ha az életünk a helyén van!

A Szentírás tiszta elbeszélése annak, hogy a Szentháromság tagjai egymás felé forduló közösségéből, szeretetéből, szabadságából megteremtett ember – aki kiszakította magát ebből a csodás közegből – hogyan válik partra vetett hallá, önmagából kiforduló hiánylénnyé. Emellett viszont arról a csodás szeretetről is beszél, hogy mindeközben az Úr hogyan készíti el a megmenekülésünket, fizeti ki aszabadulásunk díját és állít újra vissza oda, ahova tervezett minket: szeretetteljes kapcsolatunk az Istennek végzett hálás szolgálatunk és a teremtett világban lévő megtisztelő felelősségünk megtartó szövetébe. A bűnös emberi természetünk a szabadságot, a felszabadult életet – a Sátán első kísértésében való elbukása után – nem az Istennél, hanem tőle elszakadva keresi. Úgy gondoljuk, hogy ha a saját akaratunk szerint élünk, ha mi mondjuk meg, mi a jó és mi a rossz nekünk, akkor megtaláljuk, amire vágyunk: kiteljesedő, szabad, boldog életet. Sok fiatal, akárcsak a tékozló fiú, ezen az úton indul el, és elszakadva mindentől, kiüresedve, a disznók vályújánál döbben rá arra, hogy ez az út nem visz sehová. A szabadság nem valaminek a hiánya, hanem valakinek a jelenléte: „... ahol az Úr Lelke, ott a szabadság!”