Olvashatni a különböző orgánumokban, hogy Géza volt Szabó Magda „fő bizalmasa”, „testőre”, amellett, hogy keresztfia, jogutódja, örököse. Mindegyik idézett titulust elfogadja érvényesnek magára nézve?

Igen, természetesen elfogadom, mivel amikor minden útjára elkísértem, olyan voltam, mint a testőre; segítettem neki mindenben, mint egy keresztfiú, és mivel nagyon szoros volt az emberi kapcsolatunk, egymás között úgy is szólított, hogy „kisfiam”, akire aztán az örökségét hagyta.

Összefoglalná röviden azt az izgalmas életútszakaszt, hogy miképp vált a zenészből, a rockerből, a dobosból Szabó Magda egyik, alighanem legközvetlenebb munkatársa?

Sajnos betegségem miatt korán leszázalékoltak, így időm és lehetőségem nyílt a megözvegyült, akkor már egyedül élő Szabó Magdával több időt együtt tölteni. Először a lakás körüli teendőkben segítettem neki: a bevásárlásban, számlák rendezésében. Idővel olyan szoros lett a kapcsolatunk, hogy megkért, legyek segítségére az ügyei intézésében, s mindig a keresztfiaként nevezett meg.

A későbbiekben már a külföldi útjait szerveztem, elkísértem könyvfesztiválokra, író-olvasó találkozókat szerveztem számára itthon és külföldön. Az ő szavaival élve: olyan voltam neki, mint a meg nem született gyermeke. Ez a szép megfogalmazás nekem nagyon jólesett.

Az ön otthonában, Kerepesen emléktábla is hirdeti: „Ebben a házban élt és dolgozott Szabó Magda 2004–2007-ig.” Hogyan került az író Pasarétről Kerepesre? Bizonyára üres a ház nélküle…

Igen, Szabó Magda élete utolsó három évét Kerepesen, a házamban töltötte. 2005-ben Szicíliába, Palermóba indultunk, a Mondello Nemzetközi Irodalmi Díj átadására. A megérkezésünk napján öt nyelven nyilatkozott az újságíróknak, másnap lett volna az átadás, de sajnos ettől a nagy szellemi megterheléstől rosszul lett. (A díjat, Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerését, melyet Az ajtó című regényéért ítéltek oda, végül Tasi Géza vette át. – A szerk.).

A keringése összeomlott, s bekerült a palermói intenzív osztályra, küzdöttek az életéért. Katonai repülőgéppel szállították haza, a kistarcsai kórházba, ott kezdték meg a kezelését. Az állapota rendeződött. Akkor beszéltük meg, hogy Pasarétről eljön a kerepesi házamba lakni, mert itt közel volt a kórház, ha esetleg segítségre lett volna szüksége. Nagyon szeretett itt élni. Az ablakából a Gödöllői-dombságot látta, és körülvették az állatai. A ház mégsem üres, mert a szobája a mai napig szinte érintetlenül van, és az egész térben megtalálhatók a képei és személyes tárgyai. S a szellemisége és a közös emlékeink mindig itt élnek velünk.

Mik tartoztak az írónővel közös érdeklődési köreikbe?

Az első és legfontosabb közös pont az irodalom szeretete, ezenkívül a színház és a művészet. És természetesen a hit, amely mindkettőnk életében fontos volt. Nagyon szerettünk együtt utazni is. Az ő örök optimizmusa ragadós volt, ez hozta a humort és a jókedvet is a kettőnk közötti kapcsolatba.

A literatúra, az irodalomtörténet számára a személyes, emberi vonatkozásoknál is fontosabb, hogy ön a Kossuth- és Femina-díjas írásművész szellemi hagyatékának egyik gondozója, eddig hat posztumusz könyvének szerkesztője. Ezek közül melyek voltak önre a legnagyobb hatással, és miért?

Szabó Magda számára a férje, Szobotka Tibor sosem halt meg. A halál sem választhatta el egymástól őket. Két ember egymás iránt érzett szerelme, hűsége, megbecsülése, amely már sajnos ritka a mai világban, jó példa lehet minden kor emberei számára, hogy a nehéz időkben is fontos az egymás melletti kitartás és elkötelezettség… Ezért szerettem a Liber Mortis című naplókötetét. (A könyvet Tasi Géza rendezte sajtó alá – A szerk.). Belső monológ ez, és a néhai férjével – akivel több mint három évtizedet éltek házasságban – folytatott képzeletbeli párbeszéd, hiszen Szabó Magda hitt abban, hogy e világ és a túlvilág átjárható.

Ön állította össze, szerkesztette az Örömhozó, bánatrontó (Levelek a szomszédba) című könyvet is. Tudjuk, az írónővel rokon emberi tulajdonságaik közé tartozik például a teremtett világ mérhetetlen szeretete, benne az állatbarátság vonzó tulajdonsága, mely Szabó Magdának a műveiben is gyakran előkerül, e posztumusz alkotásában, a „cicalevelekben” is.

Igen, az említett napló mellett másik kedvencem éppen ez a nagyon aranyos cicás könyv. Valóban jól példázza Szabó Magda állatszeretetét, amely tényleg szintén közös pont volt az életünkben, magam is nagy állatbarát vagyok.

Mint aki igen alaposan ismerte az írónőt, melyeket tartotta az ő legrokonszenvesebb emberi tulajdonságainak?

A legrokonszenvesebb tulajdonsága számomra a segítőkészsége volt. Mindig azt mondta, ha van rá lehetőségem, adjak, de ne kölcsönbe, hanem örökre, mert kölcsönnel nem lehet segíteni… az csak haragot szül.

Ön egyszer azt nyilatkozta, Szabó Magda író lett, de tanár maradt mindörökre. Kifejtené ezt kicsit bővebben? Mit tart a leglényegesebbnek a tőle tanultak közül?

A Szabó Magdával való tizenöt éves szoros kapcsolat alatt megfigyeltem: a gyerekek körében nagyon jól érezte magát. Mindig kedvesen oktatta és tanította őket magvas gondolataival az élet dolgaira. Amikor együtt laktunk a kerepesi otthonomban, engem is mindig tanított, például latinra, és arra: „az életet úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt”. Ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam tőle, például az olvasás szeretetét. Legfontosabbként az emberi tartást – és az istenhitet, amelyet a pasaréti református templomban gyakoroltunk. A szülei sírjához rendszeresen jártunk Debrecenbe, és a Nagytemplomba mindig betértünk imádkozni. Szerfölött büszke volt „a Tiszántúli Református Egyházkerület örökös főgondnoka” címre. Bölcskei Gusztáv püspök úr ajándékba elkészíttette részére a Nagytemplom kilincsének másolatát, így jelképesen mindig vele volt a Nagytemplom és a szülővárosa.

Az írónő, esszéiből tudjuk, rendkívül kedvelte Kazinczy Ferencet vagy Kármán Józsefet, ám – mint ezt egy interjúban ön is említette – az ő értékrendjében Jókai volt a legnagyobb magyar író. Személyes beszélgetésekben mivel indokolta ezt a számomra szerfölött szimpatikus ítéletét?

Szabó Magda számára valóban Jókai volt a legnagyobb magyar író, amikor Kerepesre költözött, oda is elhozatta az összes kötetét. Azért szerette, mert az És mégis mozog a föld, Az arany ember írója hűen tudta ábrázolni azt a kort, amelyikről írt, és rendkívül nagy szókinccsel rendelkezett. Szerette a drámaiságát és a romantikát is Jókai könyveiben.

A nagy magyar költők közül pedig – a Sziluett és A lepke logikája című kettős kötete tanúskodik róla – Vörösmarty Mihályért rajongott a leginkább. A mindennapi szakmai kommunikációban is kiviláglott ez az értékítélete?

Milyen különleges egyébként, hogy ugyanazon a napon tért vissza Teremtőjéhez, mint a Szózat költője. Szabó Magda azért szerette Vörösmarty Mihályt, mert, amint nekem mondta, a Szózat költője egyetlen szóval ki tudott fejezni valamit, amiben benne volt minden. Ez a „rendületlenül”, és ezzel a szóval egy életre útmutatást és tartást adott.

Hogyan telt Szabó Magdának egy-egy átlagos napja? Milyen munkaszokásaira emlékszik? Egyik írásából (Az író ideje) az világlik ki: ha az író alkot, egy pillanatra sem szabad megzavarni ebben az elmélyült tevékenységében...

Korán kelő volt, hat órakor ébredt, és általában éjjel kettőkor feküdt le. Amikor dolgozott, a telefont és a csengőt is ki kellett kapcsolni, hogy semmi ne zavarja meg a gondolatmenetét.