Ma már elkerülhetetlennek tűnik, hogy a gyerekek kezébe telefon, tablet kerüljön. Van-e olyan életkor a gyermekeknél, amely alatt semmiképpen sem ajánlaná, hogy találkozzanak ezekkel az eszközökkel?

Nehéz kérdés. Szívem szerint azt mondanám, hogy az alsó tagozatban még semmiképpen sem, felső tagozattól lenne jó, ha a gyerekek fokozatosan találkoznának ezekkel az eszközökkel, de azt is be kell látnom, ez manapság több okból sem reális elvárás. Egyrészt azért, mert ahogy hallom, ma már az alsó tagozaton is kapnak időnként olyan házi feladatot, amelynek részeként tájékozódniuk kell az interneten, ehhez pedig szükségük van egy okoseszközre.

Másrészt a szülők is egyre hamarabb adják a gyerekeik kezébe ezeket, sokszor látom, hogy egészen pici, ölben ülő kicsik is matatnak az édesanyjuk mobiltelefonján. Azért javaslom a felső tagozatos kort, mert addig az agy érzékeny érési periódusban van, és nagyon határozottan reagál azokra az ingerekre, amelyeket ezek a digitális eszközök keltenek, és ezek a kiváltott változások a gyerekek képességeiben, készségeiben is megmutatkoznak. Egyértelműen lehet látni, melyik az a kisgyerek, aki már egészen pici kora óta használ okoseszközöket, és melyik az, akinek nem adták a kezébe.

Milyen irányú változások mehetnek végbe a gyermekekben a korai okoseszköz-használat miatt?

Pozitív és negatív változásokról is tudunk. Vannak olyan dolgok, amelyekben ezek a gyermekek már sokkal jobbak, mint mondjuk mi voltunk annak idején, például a multitaskingban, magyarul a megosztott figyelemben vitathatatlanul előrébb járnak. Viszont azokban a készségekben és képességekben, amelyeket a jelenlegi oktatási rendszer elvár, például tartós figyelem, képi gondolkodás, olvasás és szövegértés, abszolút érzékelhető, hogy azok a gyerekek, akik túl hamar és túl intenzíven kerültek kapcsolatba ezekkel az eszközökkel, elmaradást mutatnak.

Az is egyértelműen látszik, hogy a figyelemzavar és az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tüneteinek kialakulása összefüggést mutat az okoseszközök használatával. Mivel ezek az eszközök készen kínálják a képeket, nem ösztönzik arra a gyermeket, hogy amit olvas, azt el is képzelje. Ha már egészen pici korától kezdve csak képeket lát, sérül a képi gondolkodás kialakulása. Azt tapasztaljuk alsó tagozatban, hogy a szövegértése is sokkal rosszabb lesz. Hiszen ha azt olvasom a könyvben, hogy „a kert közepén áll egy fa”, akkor azt azért értem meg, mert megjelenik a képzeletemben egy kép egy kert közepén álló fáról. Éppen ezért ha a képi gondolkodás képessége nem vagy csak sérülten alakul ki, az káros hatással van a szövegértésre is.

Nem azt mondom, hogy az okoseszközök az ördögtől valók, mert valóban megkönnyítik az életünket, sok mindenre lehet őket használni, de okosan kell és mértékkel. Főleg egy érésben lévő idegrendszer esetében, amely másként reagál ezekre a hatásokra, mint egy felnőtté. A felsős korosztályt említette, akiknek már a kezükbe lehet adni okoskészülékeket anélkül, hogy károsodna fejlődésben lévő idegrendszerük. Rájuk viszont más veszélyek leselkednek az interneten, mint például az internetes zaklatás (cyberbullying) vagy a szexuális visszaélés (sexting). Egy 2017/18-as tanévben készült hazai felmérés szerint az 5–11. évfolyamos diákok körében 18,9 százalék volt a cyberbullying áldozatainak száma.

Önnek mi a tapasztalata?

A gyerekek annak ellenére fent vannak a közösségi platformokon, hogy ezek használata elvileg életkorhoz kötött. Sajnos hamis születési dátum megadásával könnyen regisztrálhatnak. Ezek az oldalak arctalanságot, sok esetben névtelenséget biztosítanak, és ha sokan vagyunk, megoszlik a felelősség is. Sokkal hamarabb ragadtatják magukat olyan bántó kijelentésekre, amelyeket szemtől szembe nem biztos, hogy valakinek az arcába mondanának, emiatt egyre elterjedtebb a zaklatás internetes formája. Tapasztalatom, hogy a Covid és a bezártság miatt kikényszerített online oktatásra való át állás csak felerősítette ezt a folyamatot. Nálunk inkább eseti jelleggel fordulnak elő olyan ügyek, amelyek egyéni foglalkozást igényelnek, az gyakoribb, hogy ha valamelyik osztályban felüti a fejét a bántalmazás iskolai vagy online formája, akkor ott foglalkozásokat tartok, mert tulajdonképpen a közösségi kultúrát kellene megváltoztatni.

Mit tehet ilyen helyzetben az iskolapszichológus?

Arra törekszünk ilyenkor, hogy elérjük: olyan legyen a közösségi kultúra, amely nem engedi meg, hogy bántsuk egymást. Ezért csapatépítő játékokat játszunk az osztállyal, és arról beszélgetünk, mit jelent egy bántalmazásban zaklatónak, résztvevőnek, támogatónak és szemlélőnek lenni. Mindig szemlélőből van a legtöbb, akik pontosan tudják, mi történik az osztályban, de valamiért félnek lépni. A cél az lenne, hogy szemlélőből tanúvá váljon valaki, azaz oda tudjon állni a mellé a társa mellé, akit bántanak. Annál is inkább, mert a vizsgálatok szerint ha csak egy olyan osztálytárs is akad, aki szót emel az áldozat mellett, aki melléáll és védelmezi őt, akkor már nagy mértékben mérsékelhetők a pszichológiai károk. Rendkívül sokat jelent, van-e valaki, akire számíthat az, akit bántanak.

Mi a különbség az internetes és a hagyományos iskolai zaklatás között?

A legnagyobb különbség az, hogy előbbi esetében a korábban biztonságosnak vélt helyek is bizonytalanná és veszélyessé válhatnak, mint például az otthon. A zaklató otthon is utoléri a gyermeket az okoseszközök útján. Iskolai bántalmazásnál legalább annyi nyugalma van az áldozatnak, hogy ha hazamegy, oda nem megy utána, biztonságban van legalább ettől a zaklatótól, fellélegezhet. Internetes bántalmazás esetén ez nincs így. Ráadásul az online bántalmazásnak az a másik nagy jellegzetessége és veszélye, hogy ami egyszer az internetre felkerült, az utána ott is marad, hiába törlik utólag. Volt olyan esetem, amelyben iskolát váltott egy bántalmazott diák, de mire megérkezett az új intézménybe, ott már pontosan tudták a társai, miről van szó, így ott sem tudott ettől megmenekülni vagy tiszta lappal indulni.

Megvédheti-e a szülő a gyermekét az online zaklatástól, az internet veszélyeitől?

A nevelésnek hihetetlenül nagy szerepe van. Amíg nem tanulja meg egy gyerek felelősséggel használni az internetet, addig a szülő legyen jelen. Hogy a saját példámat említsem, én is addig voltam fenn a Facebookon, amíg a gyerekeim meg nem tanulták – az én megítélésem szerint – helyesen használni, amíg meg nem beszéltük, hogy kivel és hogyan léphetnek kapcsolatba, mit jelent bejelölni egy ismerőst, vagy hogy milyen felhívásra válaszolunk és mire nem. Ezeket végig kellett zongoráznunk, és amikor már azt láttam, hogy tényleg jól használják, magukra hagytam őket. Emellett már számos lehetőség áll egy szülő rendelkezésére, amellyel kontrollálhatja, korlátozhatja, vagy épp letilthatja az internethasználatot. Láthatja, mennyi időt tölt a gyerek a gép előtt, nyomon követheti, milyen tartalmakat néz, ezeket lehet korlátozni. Azt hozzá kell tennem, hogy mi tüzet oltunk. A mostani gyerekek nagyon ügyesek, ismertem olyan alsóst, aki feltörte a telefonján a kódokat, hiába volt levédve rajta minden.

Tudnia kell a szülőnek, hogy kivel barátkozik a gyermeke az interneten?

Szinte minden a szülő-gyerek kapcsolattól függ. Ha az bizalomteljes, akkor nagy valószínűséggel beszélni fog arról a gyerek, ha valami rossz történik vele. Azt is meg kell tanítani a gyerekeinknek, hogyan viselkedjenek, mit tegyenek, ha internetes bántalmazás áldozatai lettek: semmilyen körülmények között ne reagáljanak, azonnal blokkolják, tiltsák le az illetőt, de előtte mentsék le a képernyőt, hogy legyen bizonyítéka, nyoma a bántalmazásnak. Ezek a zaklatások ugyanis sokszor kimerítik a büntetőjogi kategóriát.

Botorság tiltani a közösségi média használatát?

Így is, úgy is használják. Ráadásul azt látom, hogy a gyerekek most már ezeken a felületeken tartanak kapcsolatot egymással. Fontosabb, hogy legyünk jó kapcsolatban a gyerekünkkel, hogy tudjunk ezekről a dolgokról is beszélgetni, például arról, hogyan működik a virtuális világ, hogyan lehet felelősséggel kezelni a közösségi oldalakat, de ez sem teljes védelem, áldozat bárkiből válhat. Abból is, akinek kiegyensúlyozott családi háttere van.

A vallásos családi környezet jobban véd, mint egy sima szerető család?

Hívő szülőként nagy a felelősségünk abban, milyen támadásoknak tesszük ki a gyerekeinket. Ha odaengedem a gyereket egészen kicsi életkorban a gép elé, aminek köszönhetően valószínűleg romlik majd az elmélyült figyelemre való képessége, akkor az Istennel való kapcsolatát is nagyon megnehezíthetem, hiszen egy elmélyült imádsághoz is tartós figyelem kell. Így ezeknek a készségeknek, képességeknek a sérülése akár az istenkapcsolatra is hatással lehet. De hogy a kérdésre is válaszoljak: abból a szempontból talán igen, hogy a közösségi találkozások, gyülekezeti alkalmak valódi kapcsolódásokat, egyfajta szociális hálót is jelentenek a család számára.