A pillanatokban megbúvó gazdagságot köszönöm ma neked, Uram, Istenem! Azt, hogy bár az idő rohan velünk, és lám, már megint a csupasz ágakkal szegélyezett úton megyünk, szorosabbra vonva a kabátunkat, de az ismerős út is tartogat apró, váratlan örömöket és szívet melengető találkozásokat. De jó lenne mindig őszintén örülni egymásnak! Hálásnak lenni a mosolyért, a „hogy vagy” kérdésért, a meleg kézszorításért. Azért, hogy megélhetjük: nem vagyunk egyedül ezen a világon, hanem testvéreket adsz mellénk, akiknek fontosak vagyunk! Mint ahogyan az esti szürkületben is ott bujkál a fény, a tovafutó évek szürkének látszó világában is ott vannak a színek, mert emberi kapcsolódásokat sűrítő pillanatok gazdagságával van tele. Csak rajtunk múlik, hogy ezeket meglátjuk-e. Segíts, Uram, hogy egyedüllét ne hatalmasodjék magányossággá senki szívében!

Ámen.