... ereje van az igaz hitnek. Ezt nem úgy értjük, hogy a csöndes, hallgatag, visszahúzódó ember harsány és extrovertált lesz, amikor hitre jut, vagy fordítva. A karaktere, örökölt tulajdonságai megmaradnak, élete tartalma mégis megerősíti, fejleszti személyiségtípusát és megérleli, meghatározza azt, ahogyan képviseli hitét. Látjuk Pál apostol életében és viszontagságai közben, hogy Saul farizeusként is határozott és erős személyiség volt. Azt olvassuk róla Az apostolok cselekedeteiben, hogy „az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve” ment, „hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe” (ApCsel 9,1–2).

Dermesztő ez a fanatikus, öldökléstől lihegő hit – talán Lukács túloz itt? Az biztosan kiderül ebből, hogy szenvedélyes természet volt, hitt az élő Istenben, és meg volt győződve arról, hogy helyesen cselekszik, amikor üldözi a Krisztus követőit, mert rontják az igaz zsidó vallást.

A nagy elbizonytalanodás akkor következett be, amikor Jézus megállította azon a Damaszkuszba vezető úton, és szinte sokkolta őt a fény és a hang. Leesett a porba, és „megvakultak hiú szemei”. Amikor felkelt a földről, már nem látott olyan magabiztosan, sőt semmit sem látott. Kézen fogva kellett bevezetni őt a városba: „ott megmondják neked, mit kell tenned” (6), nem evett, nem ivott és nem látott. Imádkozott. Megnyílt annak, akit Ady Endre a fényes, nagyszerűnek nevez. Anániás megértette Isten akaratát, megkeresztelte őt, mert „választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (9,15). Megmutatta.

Pál apostol sokat szenvedett, de nem lázadt, nem tiltakozott, szenvedélyesen és határozottan vitte Jézus evangéliumát. Börtönbe zárják, megverik, megkövezik, akkor is megy, nem rendül meg. Nem tagadja le a múltját, nem szépíti, amikor elmondja nyíltan: „E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is.” (22,4) (Megjegyezzük, hogy külön szerepelteti mindkét elbeszélés a nőket a férfiak mellett. Ez a kiemelés nem véletlen.)

Krisztus apostolaként szenvedélyes, de nem elvakult. Amikor bántják, kidobják, ellene támadnak, nem sértődik meg, nem sajnálja magát, hanem teljes erővel és okos mérlegeléssel nyíltan beszél és ír. Nem egyezkedik a hatalommal. Mindenkinek a szemébe nézve mondja: „arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt (24,16).

(folytatjuk)